ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Az SPS bevezetéséről már régen vitázunk, jóformán már akkor megkezdtük, amikor a történelmi bázis megállapítása napirendre került. A Magyar Köztársaság mezőgazdasági kormányzata bejelentette 2008. augusztus 1-jén, hogy 2009. január 1-jétől Magyarország áttér az SPS támogatási rendszerre.
Nagyon jó volt az elmúlt héten a nyílt nap, ami erről szólt, óriási volt az érdeklődés. Mindenkivel egyetértek abban, hogy ugyanakkor vidéken még mindig nagy a bizonytalanság, az ismerethiány. Érdeklődéssel olvastam ezt a kiadványt, amelyet a nyílt napon kaptunk meg, és a címe az, hogy "Az SPS bevezetésével mindenki jól jár". Gráf József miniszter úr jegyezte ezt a kiadványt.
Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, mi az, hogy "mindenki jól jár", hiszen nem biztos, hogy itt minden mezőgazdasági szereplő jól jár. Elkezdtem boncolgatni ezt az esszét, azt, amit itt több oldalon keresztül részletesen leírnak.
A miniszter úr mindjárt azzal kezdi, hogy az SPS bevezetésével jól jár a több mint 1 millió földtulajdonos, akik adómentes bérleti díjhoz jutnak. Ezzel szemben a nyílt napon hallottuk a Földtulajdonosok Szövetségének a képviselőjét, aki több mint 1 millió, 1 millió 800 ezer földtulajdonosról beszélt, és azt mondta, hogy 450 milliárd forintot veszítettek a földtulajdonosok. De meg lehet ezt fordítani úgy is, hogy a bérlőket a kormányzat 450 milliárd forint vagyonnal kistafírungozza. Óriási összegről van szó, óriási összegről! De úgy is lehet mondani, hogy a 600 ezer hektár állami tulajdonú föld több mint 90 milliárd forint vagyoni értékét odaajándékozza az állam az államtól bérlőknek, a nagybirtokos bérlőknek. Ezzel úgy látjuk, hogy a földtulajdonosok éppen hogy veszítenek, nemhogy jól járnának.
Már most látszik a földpiacon, hogy vannak olyan földek, amelyekre annak idején, 2006-ban nem kértek valamilyen oknál fogva állami támogatást, nem rendelkeznek bázissal, és máris 20-30 százalékkal kevesebb az értéke, nem kell, csak ennyiért veszik, 20-30 százalékkal kisebb a föld értéke. Tehát a földtulajdonos egyértelműen nem jár jól.
Az, hogy adómentes bérletidíj-lehetőség van, ez eddig is volt. Aki legalább ötéves földbérleti szerződést kötött, annak adómentes volt a bérleti bevétele. Nem az SPS hozza ezt, hogy adómentes lesz, és így a jövedelme több, ez eddig is így működött. Felesleges arra hivatkozni, hogy az SPS-től lesz majd jobb a földtulajdonosnak, mert éppen rosszabb lesz! Éppen rosszabb lesz a földtulajdonosnak!
Azután arról is ír a miniszter úr, hogy mintegy 200 ezer gazda, gazdálkodó jár jól, akinek kiszámíthatóbbá válik a gazdálkodása. Megnézhetjük a kiszámíthatóságot is. Alapvetően nem az SPS adná meg a kiszámíthatóságot, hiszen támogatást eddig is kapott a föld művelője, és nagyjából ki is tudta számolni a gazda, hogy vajon mennyi támogatást kaphat a következő évben. A kiszámíthatósághoz ennek az SPS-nek semmi köze, ellenben magát a gazdálkodást, a piacstabilitást kellene segítenie a kormányzatnak, mert ami jelen pillanatban a kiszámíthatóságot illeti, ez teljesen kiszámíthatatlan.
A mezőgazdasági piac teljes káoszban van. Azt lehet mondani, hogy a gabonakereskedők és a nagykereskedők jelen pillanatban egyáltalán nem vásárolnak fel. Felmérni felmérnek minden kilogramm gabonát, megnézik a minőségét, valósággal ipari kémkedést végeznek, minden telepről tudják, milyen gabona van, milyen minőségben és hány kilogramm, nem is tonna, utána azt telefonálják vissza, hogy köszönjük szépen, most nem kell.
Úgy érezzük, hogy a magyar kereskedők tehetetlenek. Vagy telhetetlenek? Igyekeznek kivéreztetni a magyar gazdákat?
(18.40)
Ezt a kiszámíthatóságot kellene segíteni az államnak, mert amikor ilyen piaci helyzet van, akkor az államnak kötelessége beavatkozni a piacra. Mindenütt csődhelyzet van, tejben, húsban, gyümölcsben, gabonában, a kukorica szinte eladhatatlan, nem keresik vagy mélyen önköltség alatt. Olajos növények, már lassan a vége eladhatatlanná válik, ha sikerül betakarítani. Pedig higgyék el, a termés nem jobb vagy csak nagyon kicsit jobb, mint egy átlagos esztendőben. Mindig a tavalyihoz hasonlítjuk, ahhoz az óriási aszályhoz, ahol fele termés volt egy átlagos esztendőnek. Azt olvasom az egyik újságban, hogy duplája lett az idén a gabonatermés a tavalyi termésnek. Istenem, amikor 20-30 mázsa búza termett? Hogyne lehetne duplája? Tehát a kiszámíthatóságot nem az SPS fogja megteremteni, a kiszámíthatóságot segítenie kell az államnak az ilyen esetekben piaci beavatkozásokkal.
A brüsszeli forrásokra is hivatkozik az esszé, és azt mondja, hogy mindenki jól jár az SPS bevezetésével. Udovecz úr előadásának egy vázlatát tartom a kezemben, egy táblázatát, amire már Jakab képviselő úr is hivatkozott. Itt minden ágazat rosszabbul jár az SPS bevezetésével, mint ha a SAPS-rendszer működne tovább. Minden ágazat. Csak hogy egyet mondjak: a növénytermesztés 2013-ra 1 milliárd 313 millió euró SAPS-támogatást kapna, de SPS-ben csak 1 milliárd 130 millió eurót fog kapni, tehát csökken. Szántóföldi zöldségeknél csökken, egyéb szántóföldi növényeknél csökken, gofr-növényeknél csökken, gyepterületeknél jelentősen csökken. Nagyon csökken, majdnem felére a gyümölcsültetvények támogatása. A szőlőültetvények egyáltalán nem fognak kapni SPS-támogatást. (Gőgös Zoltán: De fognak. Most már rendben van az is.)
Hát akkor miről beszélünk? Miről beszélünk, hogy mindenki jól jár? Senki sem jár jól! Egyedül a nagyüzemi állattenyésztés egy része. Csak egy része jár jól. Én nem tudom elfogadni ezt a szlogent, hogy mindenki jól jár. Pedig folytathatjuk tovább. A miniszter úr azt is mondja, hogy a 10 millió magyar fogyasztó, akik olcsóbb és biztonságosabb hazai mezőgazdasági terméket vásárolhatnak, ezek is jól járnak. (Derültség a Fidesz soraiban.) Ez most nem tudom hova tenni, mert úgy gondolom, hogy eddig is egészséges termékeket állítottunk elő. Eddig is egészséges alapanyagokat, élelmiszer-alapanyagokat állítottunk elő, és az, ami ma a piacon meg az áruházláncokban található szemét, amit élelmiszernek hívnak ott, egy sem magyar termék, az mind külföldről áramlik be az országba. Ezt kell megakadályozni, és nem az SPS-re kell hivatkozni, hogy az majd az egészséges élelmiszertermék előállítását elősegíti.
A magyar gazda egészséges élelmiszer-alapanyagot állít elő, és kimondottan vigyáz a környezetére, mert tudja, hogy onnan él. És nem a magyar gazdától kell megvédeni a környezetet, hanem az ipari szennyezéstől, a szennyvízszennyezéstől, és sorolhatnám, hogy mitől, de ezt a környezetvédők nagyon is tudják. Hiába van a kölcsönös megfeleltetéssel való riasztgatás, 19 pont, ami le van írva, ezt mind alkalmazzuk. Elolvastam a 19 pontot, mind a 19 pontot alkalmazzuk folyamatosan, hiszen a helyes mezőgazdasági gyakorlat, az egyéb környezetvédelmi feladatok, amik ki vannak adva a gazdáknak, hogy be kell tartani, amit amúgy is betart, mert akkor nem kap állami támogatást. Már a földalapú támogatást sem kapta volna meg, ha nem tartja be ezeket a környezetvédelmi szabályokat. De ismételten mondom, hogy ezeket a szabályokat amúgy is betartja a magyar gazda, mert ott, ahol ő gazdálkodik, nagyon vigyáz arra a környezetre. Tudnám mondani csúnyábban is, de nem akarom.
Felvetődik a kérdés, hogy miért éppen 2009 az SPS indítása. Olyan válasz is van rá, azért, mert meg kell védeni a magyar földet a 2011-es földvásárlási moratórium feloldása folyamán a külföldiektől. Tisztelt Képviselőtársaim! Az SPS bevezetése nem védi meg a magyar földet. A magyar földet törvény védené meg. Olyan törvényt kell alkotnunk, mint Dániában, mint Hollandiában, ahol olyan feltételeket szabnak a föld tulajdonlása köré, hogy külföldi nem tud labdába sem rúgni. Ez a mi feladatunk, nem az SPS beállítása. Olyan törvényt hozni, ami védi a magyar földet. (Gőgös Zoltán: Ez pont védi. Ki fogja eladni külföldinek ezután?)
A bázisévvel kapcsolatban: nagyon sokan beszéltünk a bázisévről. Én csak annyit mondanék, hogy ez a 2006-os év, egy év megállapítása bázisévnek finoman mondva is igazságtalan. Nagyon igazságtalan, nem finoman mondva. Ugyanis nagyon sokan lucernát termeltek. Az állattartók nagyon sokat veszítettek ezen, hiszen lucernát termeltek, volt olyan is, aki éppen lucernát is vetett meg az utolsó éves lucernája is volt, és ez bizony az ő bázisát negatívan érintette nagyon. (Gőgös Zoltán: Azért van a báziskorrekció.) Ezért itt a bázisévet mindenféleképpen több év átlagában kellene venni. Hiszen ha visszaemlékezünk, a cukorreform kapcsán a termelt cukorrépa-mennyiség megállapítására is egy-egy termelő esetében három év átlagát vették figyelembe, mert az volt az igazságos, és azt el is fogadta mindenki. Ezt az egy évet nem fogják elfogadni, még ha az SPS-t kénytelenek is lesznek, mert a törvény megszületik, amit nem szeretnénk, akkor sem fogják elfogadni, mert végtelenül igazságtalan.
Összességében az a javaslatunk, hogy támogatás ne keletkeztessen vagyoni értékű jogot. Ez az alapja az egésznek. Ne legyen vagyoni értékű jog a támogatás! Milyen jogon adjuk mi oda azoknak a földhasználóknak a vagyoni értékű jogot - a támogatást adjuk oda -, amit most egy törvény révén meg akarunk alkotni, és így akarunk határozni?
Az a véleményünk, hogy a támogatást a mindenkori földhasználó kaphassa meg, és ne legyen két év meg három év aktiválási idő, mert addig mi lesz azzal a támogatási lehetőséggel, ki fogja azt használni? Esetleg eladja? Mert vagyoni értékű jogként el is adhatja, és akkor soha vissza nem kerül, nem tud kapcsolódni a földhöz. Ez az SPS-rendszer szerintünk konzerválja a jelenlegi birtokviszonyokat, nem segíti a fejlesztést, nem segíti a fiatal gazdák indulását. Úgyhogy összességében az a véleményem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), olvasom még egyszer a címet, hogy az SPS bevezetésével mindenki jól jár. Nem jár jól mindenki, csak nagyon kevesen. (Font Sándor: Azok viszont nagyon.)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés