DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt tudom mondani, hogy képviselő úr az egyik legnehezebben megválaszolható kérdést tette fel ezen a területen. Hiszen helyesen mondta, hogy a '97. évi egészségügyi törvény azt mondja ki, hogy az egészségügyi szolgáltató az egészségügyi szolgáltatás során okozott kár megtérítésére köteles.
(16.10)
Vagyis nem a műhibaper keretében, hanem az a kockázat, ami bizonyos esetekben elkerülhetetlen és alig elhárítható, akkor is kötelezi az egészségügyi intézményt.
S az is igaz, amit képviselő úr mond, hogy nagyon nehéz, a törvény ugyanis csak egyoldalúan fogalmazza meg a kötelezettséget: az egészségügyi szolgáltató köteles. A másik oldalon a probléma azonban abban van, hogy a biztosító oldaláról nem fogalmazódik meg kötelezettség, vagyis a biztosítónak nem kötelessége szerződést kötni az okozott kár megtérítésére az egészségügyi szolgáltatóval. Itt tehát szemben áll egyfelől egy üzleti biztosító a maga üzleti érdekével, gazdasági lehetőségeivel és egy olyan arányos, a szolgáltatáshoz igazodó biztosítási szolgáltatási árral, amelyiket a másik oldalon egy egészségügyi szolgáltató csak nagyon meghatározott körben képes vállalni. Ezért most az egészségügyi szolgáltatók azt a megoldást választják, hogy egyedi szerződéseket kötnek az általános kockázatokra, és ezen túl maguk állják az efölötti károk kifizetésének kötelezettségét.
S bár nyilván a viszontválaszban is kell még reagálnom, de most szeretnék mindenki megnyugtatására annyit mondani, hogy tizenegy év óta ebből adódóan még beteget kár nem ért. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés