TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány hete kiderült a rendszerváltás óta eltelt időszak talán legdurvább botránya, az, hogy egy illegális, árnyék-titkosszolgálat a Fidesszel összefonódva magán-, üzleti és állami titkok között kutakodott részben fideszes politikusok felkérésére, vélhetően törvénytelenül és illegális eszközökkel. A Fővárosi Főügyészség pedig elutasította a házkutatások és lefoglalások miatt benyújtott panaszokat, álláspontja szerint a házkutatásokra és lefoglalásokra törvényesen került sor.
Ez a botrány kínos, nagyon kínos a Fidesznek. Emlékeznek? Szerverfeltörés, titkos választói adatbázisok építése és most ez a lehallgatási ügy. Mit tesznek ilyenkor ők? Csak amit már megszoktunk tőlük. Először is megpróbálják elkerülni a tisztázást, ezért nem hívja össze a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki elnöke a testületet, hogy ott tisztázzák, ezért nem járnak el a fideszes képviselők a bizottság üléseire - miközben a fizetésüket persze felveszik a tagságért -, pedig a nemzetbiztonsági bizottság jogosult a helyzet tisztázására.
Másodszor, a legjobb védekezés a támadás - mondja a Fidesz -, és ezért megengedhetetlen hangnemben támadják minden fórumon a titkosszolgálatokat irányító minisztert.
Harmadszor, azt gondolják, hogy ha a saját hazugságaikat elég sokszor mondják, akkor lesznek éppen elegen, akik elhiszik nekik. Beindult hát a már megszokott papagájkommandó, és rikácsolja a vádakat és a hazugságokat. Állandó eleme a rikácsolásnak, hogy a titkosszolgálat lehallgatta a képviselőiket. Ezt annak alapján állítják, hogy hangfelvételek is bizonyítják, Kövér László és Demeter Ervin szoros és rendszeres kapcsolatban volt a törvénytelenségekkel vádolt árnyék-titkosszolgálat vezetőivel.
Itt, az Országgyűlés plénuma előtt derüljön most ki, hazudik-e a Fidesz. Ezért kérdezem államtitkár urat: lehallgatta-e a titkosszolgálat Demeter Ervint, lehallgatta-e Kövér Lászlót, lehallgatta-e a velük rendszeresen beszélgető Horváth Józsefet, az árnyék-titkosszolgálatnak nevezett cég vezetőjét? Szabályosan zajlottak ezek a folyamatok, államtitkár úr?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés