KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha itt lett volna Tállai képviselő úr a múlt héten a zárszámadás vitáján, mint ahogyan nem volt itt, akkor világos képet kaphatott volna arról, hogy miért van a 0,5 százalékos eltérés - eredményszemléletben; pénzforgalmi szemléletben nem adja vissza senki azt a pénzt.
Tehát például a 4-es metróra kifizettünk 2007-ben - ha Tállai képviselő úr figyel, akkor megpróbálom elmondani - mondjuk, ezer forintot, és eredményszemléletben nem lehet figyelembe venni az ezer forint kifizetett összegből csak mondjuk, ötszázat, azért, mert a 4-es metró európai uniós társfinanszírozásban valósul meg, és bár majd csak 2008-2009-ben kapunk az EU-s forrásokból, de a KSH és az Eurostat módszertana szerint figyelembe kell venni a társfinanszírozást, ezért a 2007. évi kifizetett ezer forintból csak ötszázat vagy akármennyit lehet - a KSH megmondja, mennyit lehet - figyelembe venni. De ez nem jelenti azt, hogy az a pénz ne került volna a központi költségvetésből kifizetésre.
Képviselő Úr! Ön egy felkészült közgazdász hírében áll (Kovács Tibor: De csak hírében!). A televíziós riportjában is említette, tudja azt, hogy a gazdasági szereplőknél van pénzforgalmi szemlélet és eredményszemlélet; ugyanez megvan az államháztartáson belül is. Legyen olyan kedves, ezt a kérdést most már szakmai síkon még egyszer inkább ne hozza elő, mert csak magát égeti.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés