KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Úgy értelmeztem, mondanivalójának elején arra alapozta veretes mondatait és azt a következtetést vonta le, hogy a fűtőművek is adófizetésre kötelezettek lesznek. Mondanivalójának második részében már - megítélésem szerint helyesen - a kapcsolt erőműveket pontosította. Remélem, hogy lényegét tekintve ezt így is értelmezi, és nem gondolja azt, hogy a fűtőművek is adóalanyokká válnak.

Megmondom őszintén, meglepődtem azon, hogy az ármegállapítás tekintetében polgármesterként az Energia Hivatal feladatellátása foglalkoztatja meg a fűtőművek, bár ez némileg érthető, és nem a lakosság. Az a lakosság, amelyik belekényszerült a paneles épületekbe, és az egyéb más fűtési módokhoz képest kiszolgáltatott módon jelentősebb fizetésre kötelezett. Megmondom őszintén, én azt gondoltam - miközben a szociális érzékenységről próbált itt bennünket kioktatni képviselő úr -, hogy polgármesterként legalább ilyen fontos az ön számára a lakosság, amely, még egyszer mondom, belekényszerült a paneles épületekbe.

A megyei jogú városok pedig könnyen hoznak határozatot akkor, amikor nem az ő költségvetésük terhére szól a határozat következménye, hanem a központi költségvetésére. Ilyen szempontból én ezt nem tartom megalapozott érvelésnek.

Végül annyit szeretnék mondani, természetesen nem gondoljuk azt, hogy két évre a kétszer 30 milliárd forintra egy külön alapot kellene létrehozni. Az a költségvetés része és a költségvetésen keresztül történik a támogatások megfinanszírozása.

Forrás: parlament.hu