ELNÖK: Köszönöm.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom, és mint ahogyan már említettem, a módosító javaslatok benyújtására pénteken 12 óráig van lehetőség.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most soron következik a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/6133. számon, a bizottságok ajánlását pedig T/6133/16. számon kapták kézhez a képviselők.
Indítványozom, hogy a részletes vitára két szakaszban kerüljön sor. Az első szakaszban az előterjesztés módosítására irányuló indítványok szerepelnek az ajánlás 1-8. pontjai szerint, a második vitaszakaszban pedig a 9-12. pontok vitájára kerül sor, amelyek a törvényjavaslat kiegészítését javasolják új rendelkezésekkel. Kérem, hogy aki ezzel a javaslatommal egyetért, kézfelemeléssel jelezze ezt! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés ezen javaslatomat elfogadta.
Kérem felszólalni kívánó képviselőtársaimat, hogy felszólalásuk elején jelezzék, mely ajánlásponthoz kívánnak hozzászólni. Ezzel elkerülhetővé válik az is, hogy az általános vitát esetleg megismételjük.
Most tehát megkérdezem, a részletes vita első szakaszában ki kíván hozzászólni az ajánlás 1-8. pontjaihoz. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok, így a vita e szakaszát lezárom.
Most megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 9-12. pontjaira, s megkérdezem, hogy hatperces időkeretben kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Felszólalót nem látok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Így a vita e szakaszát is és a vita egészét lezárom.
Megkérdezem, esetleg az államtitkár úr kíván-e szólni. (Keller László jelzésére:) Jelzi, hogy nem. Miután vita nem alakult ki, ezért a vitára nem is lehet reflektálni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk.
Mai napirendi pontjaink tárgyalásának ezzel a végére értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra senki nem jelentkezett.
Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését.
Az ülésnapot ezennel bezárom.
(Az ülésnap 20 óra 7 perckor ért véget.)
Nyakó István s. k.
Podolák György s. k.
jegyző
jegyző
Dr. Szűcs Lajos s. k.
V. Németh Zsolt s. k.
jegyző
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus
23919 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 10. ülésnapja 2008. október 13-án, hétfőn 23920
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés