KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úr azt a címet adta az interpellációjának, hogy "az arcátlanságnak nincs határa?". (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Hallgatva a kérdését és az interpellációt, azt mondom, hogy nincs, képviselő úr. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)
Bábolna egyébként felszámolás alatt áll. A kerteskői gazdaság értékesítése pedig már többször itt a Házban, a mezőgazdasági bizottságban, a költségvetési bizottságban megtárgyalásra került. Világosan elmondtuk, hogy az értékesítés nem áron alul történt, hiszen a meghirdetett nyilvános pályázaton a nyertes ajánlattevő ajánlata megfelelt a meghirdetett minimális vételárra vonatkozó feltételeknek. Amennyiben ez nem így történt volna, akkor a pályázati eljárást eredménytelennek kellett volna nyilvánítani a jelentős vagyonvesztésre tekintettel.
Valószínűleg képviselő úr elfelejtette azt, hogy a kerteskői gazdaság földjének haszonbérlője a Bábolna Zrt. volt. Ha pedig ebből indulunk ki, akkor a termőföldről szóló törvény elővásárlási jogot biztosít jogi személy - Bábolna Zrt. - haszonbérlő esetén annak helyben lakó természetes személy részvényese számára, amennyiben a jogi személy haszonbérleti jogviszonya, illetve a részvényes részvényesi jogviszonya legalább három éve fennáll. Az együttműködő pályázók között szerepelt a haszonbérlő Bábolna Zrt. részvényese is, aki részvényesi jogosultságát és annak legalább hároméves időtartamát igazolta, továbbá rendelkezett a termőföldről szóló törvény szerinti helyben lakással is. Természetesen a szóban forgó személy önkormányzati vagy egyéb társadalmi tisztségei nem képezték az értékesítési eljárás bírálati szempontjait, ezért azokat az MNV Zrt. nem vizsgálta. Ez persze önnek furcsa, mert egészen máshoz szoktak hozzá korábban. Összességében az értékesítési eljárás, amint azt az MNV Zrt. ellenőrző bizottságának vizsgálata is megerősítette, a jogszabályoknak mindenben megfelelt.
Második kérdésére a válasz: Bábolna önkormányzata nem fordult tárcánkhoz annak érdekében, hogy első kategóriás játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós jogot kapjon.
Tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabályok értelmében az államháztartásért felelős miniszter diszkrecionális jogkörben dönt a koncessziós pályázat kiírásáról, tehát nem erre irányuló kérelem alapján, az önkormányzat ha kért volna, sem kaphatott olyan tájékoztatást tárcánktól, hogy képviselő-testületi határozattal kezdeményezze a koncessziós jog megszerzését. Nem is volt pályázat kiírva, csak hozzáteszem fél mondattal.
A harmadik kérdésére a válasz: Bábolna önkormányzata valóban jelezte tárcánknál, hogy szeretné vagyonkezelésbe kapni a ménesbirtokot. E megkereséssel kapcsolatban jeleztük polgármester asszonynak, nincs jogszabályi akadálya annak, hogy valamely önkormányzat állami vagyont vagyonkezelésbe kapjon, az állami vagyonról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban, megfelelő ellenérték kikötésével, versenyeztetést követően. Tájékoztattuk továbbá polgármester asszonyt arról is, hogy a vagyontörvény értelmében az állami vagyon hasznosításával, így vagyonkezelésbe adásával kapcsolatos ügyekben való döntés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető szerve, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hatáskörébe tartozik.
Tisztelt Képviselő Úr! Mindhárom kérdésére érdemben megválaszoltam. És ha ön cáfolni akarja az első mondatban tett állításomat, akkor kérem, fogadja el a válaszomat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés