PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan egy egész nemzedék kezd a drogok áldozatává válni Magyarországon. Immár nem halogathatjuk szemlesütve a halálesetekről szóló híradásokat, hogy majd csak lesz valahogy. A szakma, a politika nem halogathatja tovább az okok, a felelősök és főként a megoldások keresését a potenciálisan jövőbeli áldozatok megmentése érdekében.

Tény, hogy a politika az utóbbi időben nem fordított kellő figyelmet a problémára. A médiában, a fiatalok körében csak féligazságok és tévhitek jelennek meg, miközben kellő támogatás híján a tudományosan megalapozott felvilágosító műsorok, a reális adatok és a megalapozott információk háttérbe szorulnak. Sajnos, a különböző kábítószerek és különösen az új szintetikus drogok ténylegesen káros hatását ismertető anyagokból is óriási hiány van. Óriási hiány van a drogprevencióra szánt költségvetési forrásokból is, mégpedig évről évre nagyobb, hiszen a korábbi évenkénti 2-3 milliárd forintos kábítószerügyi költségvetési támogatás lecsökkent évi 1-1,5 milliárd forintosra.

A Magyar Demokrata Fórum vallja, az emberek egészsége és élete a legfontosabb érték, ezért ennek megóvására kiemelt figyelmet kell fordítanunk, nem megfeledkezve a kezelés és a bűnüldözés fontosságáról.

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala és az ENSZ kábítószer-bizottsága ez évben készíti elő az ENSZ következő tízéves drogpolitikai programját. A kábítószer-fogyasztás maradandó egészségkárosodást okoz, és amint az elmúlt időszak szomorú példái is mutatják, azonnali halálhoz is vezethet, ezért tiltják a fogyasztást már fél évszázada az ENSZ-egyezmények is. Ezek fennmaradása és támogatása létfontosságú kérdés Magyarországon.

Tisztelt Államtitkár Úr! Továbbra is a kábítószer-fogyasztást tiltó ENSZ-egyezményeknek megfelelő drogpolitikát kíván-e folytatni a kormány? Milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett tömeges kábítószer-túladagolás miatti halálesetek a jövőben ne ismétlődhessenek meg? A következő évi költségvetés elfogadásakor az eddigiektől eltérően végre kiemelt figyelmet fordítanak-e a kábítószerügyi kérdések kezelésére?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

(15.50)

Forrás: parlament.hu