DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Valóban, a módosító javaslatok kérdésével a normál felszólalásomban fogok foglalkozni, és majd ott fogok módot szakítani arra, hogy megvilágítsam, mondjuk, a kodifikációs bizottság vezetőjének, Vékás Lajosnak a véleményét, és majd fel fogom olvasni a Magyar Jogban írt cikkét, tehát mintegy demonstrálandó, hogy nem alapvetően ellenzéki attitűdről van szó.

Amikor vitatjuk ezt a törvényjavaslatot, a mostani kétpercesben a Szabó Éva képviselőtársunk által elmondottak közül egyre szeretnék csak reflektálni, tudniillik azt gondolom, hogy félreértette a szakértői bizottság javaslatát a nem tulajdonostól való szerzés tekintetében, ugyanis a jelenlegi szabályozás úgy szól, hogy nem tulajdonostól nem lehet tulajdont szerezni, kivéve, ha azt kereskedelmi forgalomban szerezte a vevő.

Nos, a szakértői javaslat ennek a kereskedelmi forgalomnak a fogalmi körét vitatja a mai viszonyok között, és a szakértői javaslatban levő megoldás világosan a jóhiszemű vevő védelmében kíván módosítani a jelenleg hatályos szabályozáson. A javaslat kapcsán megjelent Vékás-féle cikkben a professzor úr kifejti azt, hogy tulajdonképpen az eladótól lehet és kell várni azt a többletfigyelmet, többletcselekvést, például vagyonbiztosítást, amely a nem tulajdonostól való szerzés kockázatait megfelelőbben telepítené.

Ezt a pontosítást feltétlenül hozzá akartam fűzni az ön által elmondottakhoz, mert az volt az érzésem, hogy félreértette a szakértői javaslatot.

Forrás: parlament.hu