PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában három gondolatot szeretnék hozzátenni Rétvári Bence képviselőtársam felszólalásához.

Azt gondolom, képviselő úr, hogy az ön felszólalásából egy lényeges elem kimaradt. Azért azt mindannyian tudjuk, és a Parlament falai között ki kell jelenteni, hogy az NCA-törvény legnagyobb haszna az, hogy van - ez az első.

A második legnagyobb haszna pedig az, hogy végre nem Budapesten a vízfej osztogatja a pénzt, hanem a régiókban több ezer kis egyesület - akár helyi vagy akár megyei - tudott pályázni, több ezer egyesület tudott 100-200-300 ezer forintot, 400 vagy 500 ezret megnyerni. Ez ott neki helyben a túlélést és az építkezést jelenti és jelentette. Ezért ezt nagyon fontosnak tartottam, hogy itt a Parlament falai között elhangozzék.

A másik, amit ön feszeget, a finanszírozás kérdése. A törvény egyértelműen rendelkezik: előfinanszírozásról beszél. Azon lehet vitatkozni, hogy kinek a hibája, a pályázók hibája-e, hogy későn küldik vissza, mert ilyen is van, de azt gondolom, többségében a kezelő szervezeteknek - akár az ESZA Kht.-re vagy az elődjére gondolok - vagy a minisztériumnak volt az a hibája, hogy több hónapos csúszással és késéssel kapták meg a jogosan, a szerződésben járó összegeket a nyertes pályázók.

Ennek egy megoldása van: ugyanúgy, mint más alapok tekintetében, az NCA-nál is át kellene térni arra, hogy saját számlája legyen az NCA-nak, akkor fel lehetne gyorsítani a folyamatokat. Ebben most - úgy látom - nincs parlamenti konszenzus, nem tudjuk átvinni ezt a módosítást, ezen is - a következő módosítás tekintetében - el kellene majd gondolkodni.

Egy biztos, azt láttam, hogy saját magunkat ismételgettük, úgyhogy nem szeretnék ehhez a vitához már többet hozzászólni. Kíváncsian várom a képviselőtársaim módosító javaslatait, és az MDF készen áll akár bizottsági módosító javaslatok elfogadására is annak érdekében, hogy az NCA-törvényt jobbá tegyük.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu