ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára későbbi ülésünkön kerül sor.

Most pedig soron következik az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés, valamint az ennek elfogadásáról szóló, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása és lezárása. A jelentést J/6446. számon, a határozati javaslatot pedig H/6622. számon kapták kézhez. A hatáskörrel rendelkező bizottságok benyújtották ajánlásaikat, amelyeket J/6446/1., 2. és 3. számokon a honlapon megismerhetnek.

Emlékeztetem Önöket, hogy ma délelőtt az előterjesztői expozék, a bizottsági vélemények, továbbá a vezérszónoki felszólalások már elhangzottak, így most az egyes képviselői felszólalások következnek, méghozzá 15-15 perces időkeretben. Elsőként a Házszabálynak megfelelően az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Összesen öten jelezték írásban előre felszólalási szándékukat.

Elsőként Demendi László képviselő urat illeti a szó; őt majd Járvás István követi, a Fideszből.

Forrás: parlament.hu