DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter: Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Az amerikai vízummentesség régi és jogos vágya, sőt igénye volt Magyarországnak. Nem véletlen, hogy olyan széles körű támogatás övezte azokat a törvényjavaslatokat, amelyek ennek alátámasztását szolgálták.
A köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött egyezményt kihirdető törvényt az elnök úr felvetései alapján ismételten áttekintettük. Arra a következtetésre jutottunk - egyezően egyébként elnök úr felvetésével -, hogy a bűnügyi nyilvántartásról szóló 1999-ben elfogadott törvény sajnálatos módon ma már csak részben felel meg az adatvédelemre vonatkozó hazai és nemzetközi elvi követelményeknek. Ez a bűnügyi nyilvántartás nem különíti el megfelelően a büntetőeljárás alatt állók és a bűncselekmények helyszínén ujjnyomataikat otthagyott ismeretlen nem érintettek adatait.
Úgy gondolja a kormány, hogy a köztársasági elnök úr felvetése alapján két feladatunk van. Egyrészt szükség van a régi törvény teljes körű felülvizsgálatára és egy, a mai adatvédelmi és bűnüldözési követelményeket egyszerre kielégítő bűnügyi nyilvántartási törvény és emögött informatikai rendszer megalkotására. Ennek az előkészítése már néhány hónappal ezelőtt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban megkezdődött. Azt tervezzük, hogy 2009 folyamán, legkésőbb 2009 szeptemberében az Országgyűlés elé terjesztjük az erre vonatkozó javaslatot.
Addig is azonban, hogy minden kételyt és aggályt el lehessen oszlatni, a tekintetben, hogy az amerikai hatóságoknak vagy más, esetleg nemzetközi szerződés alapján ilyen információkhoz hozzá jutó országok hatóságainak tudomására ne jusson olyan személyes adat, amely nem a büntetőeljárás alatt állókra vonatkozik, az önök előtt lévő módosítást javasoljuk a törvényben végrehajtani, amely világossá teszi, hogy ilyen nemzetközi szerződés alapján csak a büntetőeljárás alatt álló személyek - ilyenek egyrészt a gyanúsítottak, vádlottak, másrészt pedig az elítéltek - adatai adhatók ki más országok részére, és természetesen a bűnügyi nyilvántartásban az ennek megfelelő informatikai megoldások alkalmazására kerülne sor.
Amennyiben a tisztelt Ház ezt a módosító javaslatot elfogadja, egyszerre teszünk eleget az Egyesült Államokkal szemben vállalt kötelezettségünknek, biztosítva ezzel a vízummentes utazás lehetőségét, és elégítjük ki azokat a követelményeket, amelyeket köztársasági elnök úr az Országgyűlés elnökéhez írott levelében megfogalmazott.
Ennek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy az önök előtt lévő javaslatot támogassák. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés