ELNÖK: Hát még nem. (Derültség.) Köszönjük szépen. Mindjárt odaérünk.

Úgy látom, nincs senki, aki talált volna olyan módosító javaslatot, amiről szavazni kellett volna, de nem szavaztunk. Így, tisztelt Országgyűlés, annyit tudok mondani, hogy a zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzéséről és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló, az Országgyűlés 2008. október 13-i ülésnapján elfogadott, de ki nem hirdetett törvény záróvitája és a zárószavazás. A Házszabály 110. § (2) bekezdése és a házbizottság 1997. február 13-án, illetve 1998. november 26-án kelt általános érvényű állásfoglalása értelmében az Országgyűlés által elfogadott, de ki nem hirdetett törvény tárgyalása során a záróvita és a zárószavazás szabályait kell majd alkalmaznunk. Köztársasági elnök úr átiratát az Országgyűlés elnöke kiadta a kijelölt bizottságoknak. Az átirat és a visszaküldött törvény az informatikai hálózaton T/6444/8. számon mindannyiuk számára elérhető. A ki nem hirdetett törvényhez az előterjesztő módosító javaslatot nyújtott be, amelyet a kijelölt bizottságok megtárgyaltak. Az erről készült együttes ajánlás T/6444/10. számon a honlapon szintén elérhető.

Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslatommal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez jól látható többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a záróvita szerkezetére tett javaslatomat nagy többséggel elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1. és 2. pontjaira. Először megadom a szót Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter úrnak, tízperces időkeretben. Öné a szó, miniszter úr, parancsoljon!

Forrás: parlament.hu