PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A KSH adatai alapján 2006-tól folyamatosan és tartósan az látszik, 2007-ben 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. Súlyos és ijesztő adat a 15 és 24 éves korosztályoknál közölt 20,8 százalékos munkanélküliségi ráta. Aki munkanélkülivé válik, körülbelül 18,8 hónapon keresztül keresi az új állását. Nyilván nehezen találja, hisz a kormány semmit nem tesz annak érdekében, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, vagy a régi munkahelyeket megőrizzék. Egyértelműen az látszik az adatokból, hogy a kormány képtelen a saját maga által kitűzött célt, vagyis a foglalkoztatottság növelését még részlegesen is elérni.

Érdekes fordulat következett be, miután a kormányfő hirtelen megvilágosodott, és rájött, milyen hasznos is lehet a világgazdasági válság Magyarország és leginkább a kisebbségi kormány, az ő számára. Ebben a helyzetben a kommunikáció élére állva válságmenedzserként próbálja a helyzetet a saját malmára fordítani (Sic!), a saját eredményeként feltüntetni a mostani sikertelenséget.

Nagyon érdekes, hogy ahelyett, hogy a munkahelyek megszűnését vagy az eddig elért eredménytelen gazdaságpolitikát ismerné be, a miniszterek, kifejezetten felzárkózva a miniszterelnökhöz, arról beszélnek jövőbelátóan, hogy munkahelyek fognak megszűnni. Valószínűleg szereptévesztés történt: a miniszterek elfelejtették, hogy nekik a munkahelyek megőrzése és az új munkahelyek létesítése lenne a feladatuk.

Szeretném megkérdezni: van-e konkrét javaslata a kisebbségi kormánynak a munkahelyek megőrzésére, új munkahelyek létesítésére?

Nagyon kérem az államtitkár urat, ne a 800 milliárdos csomaggal, az 1 százalékpontos árbevétel-csökkenéssel, a Jeremy-programmal vagy az egy héttel később meghirdetett 1000 milliárd forinttal jöjjön, mert ez egyetlenegy fillér új forrást sem jelent. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu