DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen. Nem kívánok két percet beszélni, csak egy mondatban reagálni államtitkár úr fölvetésére. Azt hiszem, hogy ha a NATO-t a magyar érdekek megjelenítésének fontos eszközeként tekintjük, és fontos, hogy ott vagyunk, akkor fontos az is, hogy a védelmünkre mennyit szánunk, hiszen a megítélésünk, sőt az érdekérvényesítő képességünk ezen keresztül növekedhet. Tehát nem lehet komolytalanul venni a NATO-elvárásokat; törekedni kellene legalább rá.

Ez nem növekedés. Ha lebontjuk - éppen erről beszéltem - ezt az 1,11 százalékos GDP-arányt tisztán tényleges katonai kiadásokra, akkor 1 százalék alatt vagyunk. Az Állami Egészségügyi Központot elég nehéz eladni a NATO-nak, hogy ez tényleges katonai kiadás, és még hosszan sorolhatnám ezeket a téziseket. A rendszer maga rossz. Egyébként pedig a Kereszténydemokrata Néppárt véleményét tolmácsoltam, Lázár János meg tolmácsolta a bizottsági elnöki véleményét vagy a Fidesz véleményét, nem tudom. Nem ez a kérdés, és nincs most itt, hogy tudjon erre reagálni, de köszönöm szépen, hogy elmondta. Minden jót. (Taps a KDNP soraiban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu