FETSER JÁNOS (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetlenegy gondolathoz szeretnék csatlakozni, amivel nem értek egyet. Elhangzott itt a szárnyvonalak bezárása kapcsán egy esetleges 10 milliárdos megtakarítás. Ez jóval kevesebb, az ÁSZ-anyagban is ez szerepel. De ami miatt én személy szerint sem támogattam ezt a lépést, és ellene voltam minden fórumon, az az, hogy nem volt előkészítve ez a döntés, és azokat a vidéki térségeket, megyéket érintette a leghátrányosabban, amelyek így is nagyon nehéz helyzetben vannak. Tehát szerettem volna azt mondani Horn Gábornak, aki ezt fölvetette, hogy Békés megye esetében településeket zárt volna el a szárnyvonal megszüntetése, ami azt eredményezte volna, hogy adott esetben nem tudnak a három műszakos munkahelyre, a kistérségi központba vagy a megyeszékhelyre bemenni.
A másik, hogy a költségvetési vita során fölmerül a megtakarítás kérdése és lehetősége. Azt gondolom, hogy bár ellentmondásos a rendszer, az egyik legnagyobb pénzpazarló az önkormányzati rendszer. Többször elmondtam, ma is elmondom, hogy ha átnézzük a rendszert, hogy hogyan lehet komoly megtakarítást ebben a rendszerben találni, akkor elsősorban a megyei önkormányzatokkal kellene kezdeni, amelyeknél, azt gondolom, hogy egy nagyon komoly pazarlás érhető tetten.
Ha már szót kaptam, azt gondolom, tavaly is elmondtam a költségvetési vitában, most is mondom a kormány képviselőinek, hogy pazarlás az is, amit az önkormányzatok a kötvénykibocsátás során csináltak, annak ellenére, hogy több száz millió forintos bevételük is van. Én mindenféleképpen kezdeményezném a PSZÁF-nál, hogy vizsgáljuk meg a közvetítői jutalék nagyságát.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés