DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Megítélésem szerint a gazdasági válság a panelprogram folytatásának a fontosságát húzza alá, annál is inkább, hiszen a fűtési költségek növekedésével növekszik egyébként a beruházások megtérülésének az üteme, hiszen minél drágább költséggel kell számolni és minél nagyobb a megtakarítás, annál több tulajdonképpen a biztató erő.
Egyébként a másik ok, ami miatt megítélésem szerint növekszik a program jelentősége, hogy a program teljes hatása az építőiparban jelentkezik, és egy 30 milliárd forintos állami támogatás mintegy 90-100 milliárd forintos többletmegrendelést jelent az építőipar számára, vagyis gazdaságélénkítő, foglalkoztatásnövelő hatása is van ennek a programnak. Az előbb nem említettem, hogy egyébként ebben az évben, az idei télen újabb 50 ezer család fog belépni ebbe a programba, esetükben a felújított lakásnál a megtakarítás már ezen a télen jelentkezni fog.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés