BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kapcsolódva képviselőtársamhoz: a PPP és a törlesztőrészlet. Államtitkár úr, odafigyeltem. Arról van szó, hogy úgy emlékszem, hogy a rektor urak megállapodtak a miniszter úrral, hogy három évig biztosítja a törlesztőrészleteket. Nyilvánvalóan a jövő év is benne van még a három évben.

(15.10)

Készülve a negyedik évre, önök azt javasolják, tisztelt előterjesztők, hogy kapják meg a vagyont a főiskolák, és ezzel szabadon gazdálkodhassanak valamilyen megkötéssel. Tehát mindenféleképpen igaza van képviselőtársamnak; ha tudják, hitessék el az ellenkezőjét! És engem nem biztosít semmi sem arról, hogy a PPP törlesztőrészleteit nem ebből a vagyonból kívánják fizetni. Akkor miniszter úr miért három évre kötött megállapodást a rektorokkal, amelyben a 2010-es év már nincs benne? Tehát jövőre még fizetni fog, és ha benne van az állami költségvetésben, bár nem tudom, melyikben, csak most nem élcelődni szeretnék (Arató Gergely: Az összesben, képviselő úr.),nem tudom, melyik verziójában van benne a minisztérium során a PPP-törlesztések állami fedezete.

Szóval attól függetlenül a működési költség nyomasztja az egyetemeket és főiskolákat sok egyéb más gondon kívül, ami a működésükhöz fontos, a pénz, nyomasztja majd a későbbi hiteltörlesztés. Úgy gondolom - megint élek a gyanúperrel, hogy lehetséges, ez is benne van -, hogy ha a főiskolák vesznek fel hitelt a vagyon 30 százalékáig, nem jelenik meg az állami költségvetésben, csökken a hiány, úgy gondolom, hogy ennyire nem kellene már lezüllenünk, hogy a felsőoktatás esetleges működési hiányát hitelfelvétellel, állami körön kívül, a vagyon terhére tudnák fölvenni. Ez nem igazán jó megoldás, ez megint egy púder, amit úgy gondolom, hogy nem támogathatunk.

Köszönöm, hogy szólhattam.

Forrás: parlament.hu