PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előbbi normális felszólaláshoz szeretnék hozzátenni egy mondatot a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében.

Igen, képviselő úr, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ülésén valójában felmerült az, hogy mi lesz az adókedvezménnyel. Ha megnézzük az Országgyűlés előtt lévő adótörvény-módosító csomagot, ha megnézzük az elmúlt hónapokban itt, a tisztelt Ház falai között lefolytatott adótörvény vitáját, tehát az előző adótörvény vitáját, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a kormány által beígért módosítás, amit ez a törvénycsomag tartalmaz, nincs beépítve.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon félek attól, amit a képviselő úr mondott az előbb, hogy a kormánypárti többség el tudja fogadni ezt a törvénymódosítási csomagot, úgy, hogy az adókedvezményre vonatkozó pontok nem lépnek életbe. Tudom, hogy Magyarország európai uniós tagország, azt is tudom, hogy jó néhány olyan ország van, ahol különböző fajta adókedvezményekkel segítik például az előadó-művészeti szervezetek működését, támogatását és a foglalkoztatottakat, ezért megértem azt, hogy valamilyen szintű uniós egyeztetésre van szükség, de nem értem meg, hogy itt, a tisztelt Ház falai között a kormány miért nem nyújtotta be ehhez kapcsolódóan azt a törvényt, amire szükség volna, hogy ezt el tudjuk fogadni.

(11.00)

Szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy ha a benyújtott törvény szerint járunk el, akkor mindenféleképpen ezt az adókedvezményt is hatályba kell léptetni, még akkor is hatályba kell léptetni, ha jelen pillanatban Magyarországon inkább az adókedvezmények szűkítése irányában teszünk lépéseket és nem a bővítés felé.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu