HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és azt is, hogy eltekint attól a tévedésemtől vagy figyelmetlenségemtől, hogy az előbb nem vettem észre, hogy a 85. pont is az első szakaszba tartozik, és lehetővé teszi, hogy röviden szóljak.
(19.30)
A 85. pontban a törvényjavaslatot egy XXIII. számmal ellátott fejezettel szeretném kiegészíteni. Ennek a lényege a következő: az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. számú törvény módosítása. A lényeg a 194. §-ban, az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény 1. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: a költségtérítési átalányt 18 százalék forrásadó terheli.
Ennek a javaslatnak a lényege két részben fogható meg. Először arról szeretnék szót ejteni, hogy meglehetősen nehéz helyzetben van az ország, de ez nem újság senkinek. Azt is tudja mindenki, hogy a közalkalmazotti szféra a következő esztendőben jövedelempozícióit tekintve rosszabb állapotba fog kerülni, ami azt jelenti, hogy bérbefagyasztásra kell sor kerüljön. Az országgyűlési képviselők javadalmazása sem fog változni, hiszen a törvény összeköti a két fizetést, ha a közalkalmazottaké befagy, akkor nyilván az országgyűlési képviselőké sem emelkedik. De azért nem mindegy, hogy egy jövedelem milyen szinten fagy be, azért a mi alapdíjunk ötszöröse a mindenkori közalkalmazotti alapilletménynek, tehát a mi pozícióink jobbak.
Ezért úgy gondolom, hogy egyfelől a társadalmi szolidaritás igen fontos kifejezési eszköze lehet, ha az országgyűlési képviselők úgy gondolják, hogy ezzel a 18 százalékos forrásadóval, illetve ennek vállalásával a társadalmi szolidaritásnak jelét adják, kézzelfogható jelét adják, annak ellenére, hogy ez a költségvetésnek jelentős megtakarítást vagy jelentős bevételt, többletbevételt nem fog előidézni. De a társadalmi szolidaritást én nagyon fontosnak tartom, nagyon fontosnak gondolom, és azt hiszem, hogy ebben képviselőtársaimmal egyet tudunk érteni.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A másik része az indokolásnak a következő. Hosszú évek óta meglehetősen sok kritika éri az országgyűlési képviselőket, miután a költségtérítésük, illetve a költségátalányuk legalábbis egy része nem kötött számla bemutatásához, illetve nem kell számlát hozni annak felhasználásáról. Az én javaslatom, azt hiszem, ezt a kérdést is alapjaiban oldaná meg, hiszen a 18 százalékos forrásadó ezt a fajta kötelezettséget, illetve ezt a fajta igényt a számlaadásra vagy a számlanyújtásra vagy annak bemutatására megalapozatlanná tenné.
Azt gondolom, ezzel a lépéssel az országgyűlési képviselők, maga az Országgyűlés javíthatna azon a rossz hazai megítélésen, ami a statisztikai adatokból, a népszerűségi mutatókból, indexekből kiderül. Azt hiszem, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy fogadja el az Országgyűlés ezt a javaslatot, hiszen ez semmilyen módon nem befolyásolja a költségvetés semelyik oldalát.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés