DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kovács Zoltán képviselőtársamnak két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: szerinte a pedagógusoktól 72 milliárd forintot vonnak el. Nos, a pedagógusoktól összesen, mint minden közalkalmazottól és köztisztviselőtől, a 13. havi keresetet vonják el. Ha ez 72 milliárdra rúgna, az azt jelentené, hogy egy-egy pedagógus átlagban évi 6-6,5 millió forintot keresne. Sajnos ennyire még nem jó a helyzet, képviselő úr.

A másik: nemcsak Kovács képviselő úrtól, hanem más képviselőtársamtól is elhangzott, hogy tisztelt kormánypárti képviselők, önök okozták ezt a válságot, és most ennek az árát akarják megfizettetni az emberekkel, és vonják el a pénzt tőlük. Az nem igaz, hogy mi okoztuk a válságot, de egy pillanatig játsszunk el a gondolattal, hogy önöknek igazuk van. Játsszunk el egy pillanatig azzal a gondolattal, az egész válságot az okozta, hogy 2001 - ebben még önök is benne voltak - és 2006 között valóban laza fiskális politikát folytatott három egymást követő kormány. Ebben az esetben önök most mire akarnak bennünket presszionálni? Arra, hogy folytassuk ezt a laza költségvetési gazdálkodást. Magyarán: azt óhajtják, ha már önöket is beleszámítva hét éven keresztül több pénzt folyt ki, mint amennyire lehetőség volt, akkor a nyolcadikban is több pénz folyjon ki, mint amennyire lehetőség van.

Képviselő úr, azt kellene megérteni, hogy nem veszünk el senkitől semmit, csak egyszerűen nem adunk ki sokkal több pénzt, mint amennyire a költségvetés bevételei lehetőséget biztosítanak. Az elmúlt hét esztendőben - de inkább hatban, mert tavaly már nem ez volt a helyzet - sajnos nem ez volt a helyzet, önök kezdték, mi sajnos folytattuk. Most viszont szeretnénk szakítani ezzel a gyakorlattal. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu