DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy mi annak idején felhívtuk a figyelmet arra, amikor a patikaalapítás jogának liberális irányultságú felülvizsgálata történt, hogy szó sem lesz arról, hogy vidéki, rosszul ellátott területeken fognak gyógyszertárakat alapítani. Sőt, kimondtuk azt is, hogy a belváros közepén fog új patika létesülni, és azt a megközelítést, érvet is cáfoltuk, hogy fiatal gyógyszerészek fognak itt patikához jutni, akik jelenleg nehezen jutnak az ilyen feladatokhoz, állásokhoz.

Egyik sem valósult meg, sajnos ebben igazunk volt, ebben is igazunk volt, önök nem hallgattak ránk. Amit viszont nagyon szeretnék hangsúlyozni: nagy veszélyt látok a gyógyszerpiacon, ami közel 600 milliárdos piac; nevezetesen: elképesztő ütemű tőkekoncentráció zajlik a gyártók, nagykereskedők és a kiskereskedelem, a patikák között.

A gyártók és a nagykereskedelem multinacionális gazdasági érdekeltség már, de a kiskereskedelem nagy része a patikák, patikai hálózat, gyógyszertári hálózat nagy része még nemzeti hatáskörben működik, ami azért is nagyon fontos, mert a mindenkori államnak, kormánynak csak ezen a kiskereskedelmen keresztül van igazán lehetősége beavatkozni ebbe az irdatlan nagy, 600 milliárdos piacba.

Éppen ezért szorgalmaznám - és fogunk is ilyen módosító javaslatokat beadni - a magyarországi gyógyszertárak repatriációs programját, ami annak idején elindítottunk, de sajnos ez megakadt. Ennek három fontos eleme van. Az egyik, amiről már korábban említést tettem: a gyógyszertárat működtető betéti társaságokon belül a személyi jogú gyógyszerész tulajdonának 50 százalék fölé emelése; a patikaalapítás jogának felülvizsgálata, és az árrés-valorizáció, ezt szeretném hangsúlyozni.

(11.50)

Egyetértek Nyul képviselő úrral, a generikus olcsó gyógyszerek kiszolgálása az innovatív originális szerek terhére a patikák bevételét csökkenti, és így a működőképességét rontja, tehát az árrés-valorizáció és a repatriációs program egy nagyon fontos eleme kellene hogy legyen.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu