DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Keleti képviselőtársunk arról beszélt, hogy ez egy kis terjedelmű törvénymódosítás. Ez valóban így van. Ennek a kis terjedelmű törvénymódosításnak egy rövid szeletéről szeretnék beszélni, egy rövid, de mégis nagyon fontos részéről. Ez pedig a NATO stratégiai légi szállító bázisa és ennek az ezrednek a pápai bázisrepülőtéren történő felállítása.

Mindannyian tudjuk, hiszen az országgyűlési határozat megszületett, hogy a Honvédelmi Minisztérium, illetve a magyar kormány felajánlása, amely szerint Pápa városában kell felállítani ezt a repülőezredet, egy hosszú, folyamatos, szoros együttműködés után valósulhatott meg, a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, a magyar kormány és Pápa városa együttműködése révén. Ennek eredményeképpen jutottunk el oda, hogy ez a bázisrepülőtér lett a NATO stratégiai légi szállító bázisnak az otthona.

Ez a munkának csak az első fele volt, talán azt is lehet mondani, hogy az első lépések egyike, de ez nagyon fontos lépés volt, hiszen más nemzetekkel kellett megküzdeni ezért. Ezt az összefogást szeretném itt, az Országgyűlés előtt is kiemelni, ennek jócskán szerepe volt mindebben. De most jön ennek végrehajtása, és ez ennek az egyik fontos lépése. Egy több nemzetiségű személyi állomány lesz ezen a bázisrepülőtéren, és ennek az állománynak a személyügyi, illetve pénzügyi kérdéseit rendezni kell. Ez a törvényjavaslat ezt a pénzügyi, illetve személyügyi részt kívánja rendezni. Tudjuk azt, hogy létrejött az úgynevezett NAMO, amely a NATO Airlift Management Organization rövidítése. Ez már azt jelenti, hogy létrejött egy szervezet, amely a bázisrepülőtér, illetve a nemzetközi együttműködés gyakorlati végrehajtásában működik együtt.

Azt azért el kell mondani, hogy a Honvédelmi Minisztérium törvényjavaslatának benyújtása, illetve a végrehajtás az első lépések egyike. Ez fontos, de nagyon sok más jogszabályt kell még megalkotni, hiszen ez egy teljesen újszerű helyzet a magyarországi katonatörténetben a rendszerváltást követően. Az oktatásügyben, az elhelyezés ügyében és még nagyon sok mindenben. Nem dicsekvésképpen szeretném elmondani, de a város önkormányzata eddig mintegy 300 millió forintot tett bele az ügy érdekében a különböző oktatási ágazatokba, óvodaépítésbe, a két tanítási nyelvű oktatás beindításába. Úgy gondolom, hogy a Honvédelmi Minisztérium elöl jár ezzel a törvényjavaslattal is az együttműködés terén, illetve a jogszabályalkotás terén, de még jó néhány jogszabály megalkotása, illetve végrehajtási utasítás megalkotása hátra van más szegmenseiben.

Ezért úgy gondolom, hogy ebben a részében magam is személy szerint, mint a város polgármestere, és ahogy az országgyűlési határozat elfogadását is, a Fidesz támogatja e vonatkozásban a törvényjavaslatot. A többi szakmai részében pedig képviselőtársaim fognak hozzászólni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu