ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A további támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 7., 20., 22., 26., 28., 30., 39. és 41. pontjait.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott indítványokat a külön szavazásra kért javaslat kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 214 igen szavazattal, 156 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért indítványokról és azok alternatíváiról döntünk.

Az ajánlás 14. pontjában Herényi Károly új rendelkezéssel egészíti ki a törvényjavaslatot. Ebben az áfatörvény módosítását kezdeményezi azzal, hogy az adó mértéke 22 százalékra emelkedjen. Az előterjesztő és a költségvetési bizottság támogatja, de az MSZP kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 9 igen szavazattal, 364 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

(9.20)

Az ajánlás 50., 92., 97. pontjaiban (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Lakos Imre a X. fejezet elhagyásával azt kezdeményezi, hogy ne változzon meg a cégautóadó jelenlegi rendszere. A költségvetési és az önkormányzati bizottság támogatja, a gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 217 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most a kiegészítő ajánlás 1. és 17. pontjairól döntünk Szabó Lajos indítványa szerint. A javaslat a képviselői költségtérítéssel kapcsolatban állapít meg adókötelezettséget. Az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ és a Fidesz kérésére külön döntünk. A Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja erről a javaslatról név szerinti szavazást kért.

Kérem önöket, hogy nevük elhangzása után felállva adják le szavazatukat, a jegyzőket pedig, hogy hangosan (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) visszaismételve rögzítsék a leadott szavazatokat.

Kérdezem tehát önöket, elfogadja-e az Országgyűlés a kiegészítő ajánlás 1. és 17. pontjaiban szereplő javaslatsort.

Kérem, szavazzanak!

(A jegyzők felváltva olvassák a képviselők névsorát, majd hangosan megismétlik a képviselők állásfoglalását.
A felolvasást V. Németh Zsolt kezdi, majd Török Zsolt folytatja.)

Dr. Áder János elnököl.

Ágh Péter: igen.

Alexa György: igen.

Alföldi Albert: igen.

Almássy Kornél: igen.

Dr. Ángyán József: igen.

Arató Gergely: igen.

Dr. Aszódi Pál: igen.

Dr. Avarkeszi Dezső: igen.

Babák Mihály: igen.

Bagi Béla: igen.

Dr. Baja Ferenc: igen.

Balla György: igen.

Balla Mihály: igen.

Balog Zoltán: igen.

Balogh József (MSZP): igen.

Balogh József (Fidesz): igen.

Dr. Balogh László: igen.

Dr. Balsai István: igen.

Bánki Erik: igen.

Bányai Gábor: igen.

Barabásné Czövek Ágnes: igen.

Dr. Bárándy Gergely: igen.

Dr. Baráth Etele: igen.

Básthy Tamás: igen.

Bebes István: igen.

Becsó Zsolt: igen.

Bedő Tamás: igen.

Béki Gabriella: igen.

Bencsik János: igen.

Bernáth Ildikó: igen.

Bíró Ildikó: nincs jelen.

Dr. Bóka István: nincs jelen.

Bodó Imre: igen.

Bókay Endre: igen.

Boldvai László: igen.

Borenszki Ervin: igen.

Dr. Boross Péter: igen.

Borsos József: igen.

Dr. Bóth János: igen.

Botka Lajosné: igen.

Dr. Botka László: igen.

Dr. Bőhm András: igen.

Dr. Braun Márton: igen.

Burány Sándor: igen.

Dr. Buzás Péter: igen.

Czerván György: igen.

Dr. Czinege Imre: igen.

Dr. Czira Szabolcs: igen.

Czomba Sándor: igen.

Dr. Csákabonyi Balázs: igen.

Dr. Csáky András: igen.

Csampa Zsolt: igen.

Dr. Csapody Miklós: igen.

Császár Antal: igen.

Cseresnyés Péter: igen.

Dr. Cser-Palkovics András: igen.

Dr. Csiha Judit: igen.

Csizmár Gábor: igen.

Csontos János: igen.

Dr. Dancsó József: igen.

Dr. Dávid Ibolya: nincs jelen.

Deák Istvánné: igen.

Demendi László: igen.

Demeter Ervin: igen.

Dér Zsuzsanna: igen.

Dr. Deutsch Tamás: igen.

Domokos László: igen.

Donáth László: igen.

Dr. Dorkota Lajos: igen.

Ecsődi László: igen.

Ékes Ilona: igen.

Ékes József: igen.

Dr. Eörsi Mátyás: igen.

Erdős Norbert: igen.

Érsek Zsolt: igen.

Dr. Faragó Péter: igen.

Farkas Flórián: igen.

Farkas Imre: igen.

Farkas Sándor: igen.

Dr. Fazekas Sándor: igen.

Fedor Vilmos: igen.

Fehérvári Tamás: igen.

Fetser János: igen.

Filló Pál: igen.

Firtl Mátyás: igen.

Dr. Fodor Gábor: igen.

Fogarasiné Deák Valéria: igen.

Dr. Fónagy János: igen.

Font Sándor: igen.

Földesi Zoltán: igen.

Frankné dr. Kovács Szilvia: igen.

Fülöp István: igen.

Gál J. Zoltán: igen.

Dr. Gál Zoltán: igen.

Dr. Garai István Levente: igen.

Gazda László: igen.

Geberle Erzsébet: igen.

Dr. Géczi József Alajos: igen.

Dr. Gedei József: igen.

Godó Lajos: igen.

Dr. Gógl Árpád: igen.

Gőgös Zoltán: igen.

Göndör István: igen.

Dr. Gruber Attila: igen.

Gulyás Dénes: igen.

Gulyás József: igen.

Gúr Nándor: igen.

Gusztos Péter: igen.

Gy. Németh Erzsébet: igen.

Gyárfás Ildikó: igen.

Dr. Gyenesei István: igen.

Dr. Gyimesi Endre: igen.

Gyula Ferencné: igen.

Gyurcsány Ferenc: igen.

Hadházy Sándor: igen.

Hagyó Miklós: igen.

Dr. Hajdu Attila: igen.

Hajdu László: igen.

Halász János: igen.

Halmai Gáborné: igen.

Dr. Hankó Faragó Miklós: igen.

Dr. Hargitai János: igen.

Harrach Péter: igen.

Dr. Havas Szófia: igen.

Hárs Gábor: igen.

Dr. Heintz Tamás: igen.

Dr. Hende Csaba: igen.

Herbály Imre: igen.

Herényi Károly: igen.

Dr. Hiller István: igen.

Hirt Ferenc: igen.

Hock Zoltán: igen.

Dr. Hoffmann Rózsa: igen.

Horn Gábor: igen.

Horn Gyula nem gyakorolja képviselői jogait.

Horváth Csaba: igen.

Horváth István: igen.

Dr. Horváth János: igen.

Dr. Horváth Klára: igen.

Dr. Horváth Zsolt (Fidesz, Bács-Kiskun megye,
2. vk.): igen.

Dr. Horváth Zsolt (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): nincs jelen.

Dr. Hörcsik Richárd: igen.

Dr. Ipkovich György: igen.

Dr. Iván László: igen.

Iváncsik Imre: igen.

Ivanics Ferenc: igen.

Jakab István: igen.

Dr. Jánosi György: igen.

Járvás István: igen.

Jauernik István: igen.

Dr. Józsa István: igen.

Juhász Ferenc: igen.

Juhász Gábor: igen.

Dr. Juhászné Lévai Katalin: igen.

Káli Sándor: igen.

Dr. Kálmán András: igen.

Dr. Kapolyi László: igen.

(9.30)

Kárpáti Tibor: igen.

Dr. Karsai József: igen.

Karsai Péter: igen.

Katanics Sándor: igen.

Dr. Katona Béla: igen.

Katona Kálmán: igen.

Dr. Kékesi Tibor: igen.

Kékkői Zoltán József: igen.

Dr. Kelemen András: igen.

Keleti György: igen.

Keller László: igen.

Dr. Kerényi János: igen.

Kis Péter László: igen.

Kiss Attila: igen.

Kiss Ferenc: igen.

Kiss Péter: igen.

Kocsi László: igen.

Dr. Kóka János: igen.

Dr. Kolber István: igen.

Dr. Kontrát Károly: igen.

Kontur Pál: igen.

Kormos Dénes: igen.

Korózs Lajos: igen.

Kósa Lajos: nincs jelen.

Koscsó Lajos: igen.

Koszorús László: igen.

Kovács Ferenc: igen.

Kovács Kálmán: igen.

Kovács Tibor: igen.

Dr. Kovács Zoltán: igen.

Dr. Kozma József: igen.

Dr. Kökény Mihály: igen.

Dr. Kövér László: igen.

Kránitz László: igen.

Kubatov Gábor: igen.

Kuncze Gábor: igen.

Dr. Kupper András: igen.

Kuzma László: igen.

Laboda Gábor: igen.

Lakos Imre: igen.

Dr. Lamperth Mónika: igen.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet: igen.

László Tamás: igen.

Lasztovicza Jenő: igen.

Dr. Latorcai János: igen.

Dr. Lázár János: igen.

Dr. Legény Zsolt: igen.

Lénárt László: igen.

Lendvai Ildikó: igen.

Lengyel Zoltán: igen.

Lezsák Sándor: igen.

Lombos István: igen.

Dr. Lukács Tamás: nincs jelen.

Lukács Zoltán: igen.

Mádi László: igen.

Dr. Magda Sándor: igen.

Dr. Magyar Bálint: igen.

Mandur László: igen.

Manninger Jenő: igen.

Márfai Péter: igen.

Márton Attila: igen.

Dr. Matolcsy György: igen.

Dr. Mátrai Márta: igen.

Mécs Imre: igen.

Dr. Medgyasszay László: igen.

Meggyes Tamás: igen.

Dr. Mester László: igen.

Mesterházy Attila: igen.

Dr. Mikola István: igen.

Mohácsi József: igen.

Dr. Molnár Ágnes: igen.

Molnár Albert: igen.

Molnár Béla: igen.

Dr. Molnár Csaba: igen.

Molnár Gyula: igen.

Dr. Molnár Lajos: igen.

Molnár László: igen.

Molnár Oszkár: igen.

Dr. Molnár Zsolt: igen.

Móring József Attila: igen.

Dr. Nagy Andor: igen.

Dr. Nagy Gábor Tamás: igen.

Dr. Nagy Imre: igen.

Nagy István: igen.

Nagy Jenő: igen.

Dr. Nagy Kálmán: igen.

Nagy László: igen.

Nagy Sándor: igen.

Dr. Navracsics Tibor: igen.

Németh Zsolt: igen.

Forrás: parlament.hu