ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Egy pillanatra megszakítjuk a határozathozatalt, mert az eredeti forgatókönyv szerint most egy 15 perces szünet lett volna. Miután azonban eddig egyetlenegy nem szavazat sem hangzott el, az Országgyűlés teljesen egyértelműen megszavazza ezt a módosító javaslatot, ezért nem tartanánk szünetet, hanem folytatnánk a határozathozatalt. Közben láthatóan néhány kimentek, úgyhogy arra kérem a frakcióvezetőket, hogy gondoskodjanak arról, hogy akik esetleg abban a hiszemben hagyták el az üléstermet, hogy most majd szünet következik, azokat csábítsák vissza, és akkor folyamatosan tudjuk a határozathozatalt lebonyolítani. (Taps az MSZP soraiban.) Az eredményt később fogjuk ismertetni, hiszen lesz majd még egy név szerinti szavazás a későbbi órákban.
Most V. Németh Zsolt jegyző úr folytatja a nevek olvasását. Kérem önöket, hogy adják le szavazataikat.
Nógrádi László: igen.
Nógrádi Zoltán: igen.
Nyakó István: igen.
Dr. Nyitrai Zsolt: igen.
Nyitray András: igen.
Dr. Nyul István: igen.
Dr. Ódor Ferenc: igen.
Dr. Oláh Lajos: igen.
Dr. Orbán Viktor: igen.
Dr. Orosz Sándor: igen.
Örvendi László József: igen.
Paizs József: igen.
Pál Béla: igen.
Pál Tibor: igen.
Pánczél Károly: igen.
Papp József: igen.
Páva Zoltán: igen.
Pelczné dr. Gáll Ildikó: igen.
Dr. Perjési Klára: igen.
Dr. Pesti Imre: igen.
Dr. Pető Iván: igen.
Pettkó András: igen.
Podolák György: igen.
Pokorni Zoltán: igen.
Dr. Pósán László: igen.
Potápi Árpád János: igen.
Puch László: igen.
Dr. Puskás Tivadar: igen.
Püski András: igen.
Rába László: igen.
Rácz István: igen.
Rácz Róbert: igen.
Rákóczy Attila: igen.
Dr. Répássy Róbert: igen.
Dr. Rétvári Bence: igen.
Révész Máriusz: igen.
Rogán Antal: igen.
Rónavölgyi Endréné: igen.
Rózsa Endre: igen.
Dr. Rubovszky György: igen.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Dr. Salamon László: igen.
Sándor István: igen.
Dr. Sándor Klára: igen.
Dr. Schiffer János: igen.
Schmidt Ferenc: igen.
Dr. Schvarcz Tibor: igen.
Schwartz Béla: igen.
Dr. Selmeczi Gabriella: igen.
Dr. Semjén Zsolt: igen.
Dr. Simicskó István: igen.
Simon Gábor: igen.
Dr. Simon Gábor: igen.
Dr. Simon Miklós: igen.
Soltész Miklós: igen.
Sós Tamás: igen.
Dr. Spiák Ibolya: igen.
Dr. Steiner Pál: igen.
Dr. Suchman Tamás: igen.
Dr. Szabadkai Tamás: igen.
Szabados Ákos: igen.
Szabados József: igen.
Dr. Szabó Erika: igen.
Dr. Szabó Éva: igen.
Szabó György: igen.
Szabó Gyula: igen.
Szabó Imre: igen.
(9.40)
Szabó Lajos: igen.
Szabó Vilmos: igen.
Dr. Szabó Zoltán: igen.
Dr. Szabóné Müller Timea: igen.
Dr. Szakács Imre: igen.
Dr. Szakács László: igen.
Szalay Ferenc: igen.
Dr. Szanyi Tibor: igen.
Szászfalvi László: igen.
Szatmáry Kristóf: igen.
Dr. Szekeres Imre: igen.
Dr. Szép Béla: igen.
Szijjártó Péter: igen.
Dr. Szili Katalin: igen.
Szirbik Imre: igen.
Szűcs Erika: igen.
Dr. Szűcs Lajos: igen.
Tállai András: igen.
Tasnádi Péter: igen.
Tasó László: igen.
Tatai-Tóth András: igen.
Teleki László: igen.
Tellér Gyula: igen.
Dr. Tiba István: igen.
Dr. Tilki Attila: igen.
Dr. Tittmann János: igen.
Tóbiás József: igen.
Dr. Toller László nem gyakorolja képviselői jogait.
Dr. Tompa Sándor: igen.
Tóth András (MSZP): igen.
Tóth András (független): igen.
Tóth Ferenc: igen.
Tóth Gábor: igen.
Tóth Gyula: igen.
Dr. Tóth István: igen.
Tóth József: igen.
Dr. Tóth József: igen.
Tóth Károly: igen.
Tóth Tiborné dr.: igen.
Török Zsolt: igen.
Tukacs István: igen.
Dr. Turi-Kovács Béla: igen.
Dr. Ujhelyi István: igen.
V. Németh Zsolt: igen.
Dr. Vadai Ágnes: igen.
Varga József: igen.
Dr. Varga László: igen.
Varga Mihály: igen.
Varga Zoltán: igen.
Varju László: igen.
Dr. Vas János: igen.
Vécsi István: igen.
Végh Tibor: igen.
Velkey Gábor: igen.
Dr. Veres János: igen.
Veress József: igen.
Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi: igen.
Vigh László: igen.
Vígh Ilona: igen.
Dr. Világosi Gábor: igen.
Vincze László: igen.
Dr. Vitányi István: igen.
Vitányi Iván: igen.
Dr. Vojnik Mária: igen.
Warvasovszky Tihamér: igen.
Dr. Wiener György: igen.
Winkfein Csaba: igen.
Wittner Mária: igen.
Zatykó János: igen.
Dr. Zombor Gábor: igen.
Zsigó Róbert: igen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés