ELNÖK: Megkérdezem Meggyes Tamás képviselő urat, kíván-e szólni. (Meggyes Tamás nemet int.) Nem kíván szólni.
Akkor a határozathozatal következik. A mentelmi jog felfüggesztéséről a két megkeresés alapján külön-külön határozunk. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés mindkét esetben függessze fel. Felhívom a figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem tehát az Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát a H/6850. számú ügyben. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 193 igen szavazattal, 163 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett Meggyes Tamás mentelmi jogát nem függesztette fel.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát a H/6851. számú ügyben. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 199 igen szavazattal, 160 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett Meggyes Tamás mentelmi jogát nem függesztette fel.
Most soron következik a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége egy tagjának választása. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdés g) pontjának megfelelően megtette indítványát. Az erről szóló határozati javaslat H/6848. számon ismerhető meg. Ebben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az elnökség megbízatásának hátralévő idejére Nyíri János helyett Meszleny Lászlót válassza meg a kuratórium elnöksége tagjává. A médiatörvény 55. § (4) bekezdése szerint az elnökségi tag megválasztásához az összes képviselő több mint felének, azaz legalább 192 képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az elnökség tagjává választja-e Meszleny Lászlót. Kérem, szavazzanak az abszolút többség szabályai szerint! (Szavazás.)
Az Országgyűlés Meszleny Lászlót 356 igen szavazattal, 6 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett az elnökség tagjává választotta. (Szórványos taps.)
(16.50)
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor. Határozathozatalunk végére értünk, munkánk folytatása előtt két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet.)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkát. Van még néhány törvényjavaslat, aminek hátravan a vitája a mai délután és este.
Elsőként soron következik a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájánakfolytatása és lezárása. Az előterjesztést T/6768. számon, a gazdasági bizottság ajánlását pedig T/6768/1. számon kapták kézhez. Az előterjesztői expozéra, valamint a bizottsági állásfoglalások ismertetésére korábban sor került.
Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, méghozzá 15-15 perces időkeretben. Összesen ketten jelezték írásban előre hozzászólási szándékukat. Simon Gábor képviselő urat illeti elsőként a szó, utána majd Hankó Faragó Miklós következik. (Dr. Avarkeszi Dezső jelzi, hogy Simon Gábor hamarosan visszatér a terembe.) Simon Gábor nemsokára bejön. Akkor szerintem kezdjük el Hankó képviselő úrral, merthogy ő itt van, már amennyiben készen áll a felszólalás elmondására. Nos, képviselő úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés