DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Képzés - ejtsünk néhány szót a gyakorlati életről is. Azoknál, ahol az ilyen jellegű képzések folytak, dolgozók esti iskolája, talán néhányan emlékeznek rá, és amelyik oktatási intézmény ezt a feladatot megkapta, azért ott komolyan - talán erős a szó - rettegtek ettől a feladattól. Mert mit tapasztaltak sokszor egy-egy ilyen képzést és oktatást követően? Szétvert mellékhelyiség, betört ajtó, megalázott pedagógus, ürülékkel lekent fal, és nem a képzésről szólt, hanem sok esetben a rendetlenkedésről, a fegyelmezetlenségről és legkevésbé arról, amire ezt létre szeretnénk hozni. Ebbe azért egyébként mostanában az önök fennhatósága alatt - az utóbbi évet kivéve - az oktatási tárca is elég sokat tett.
Felteszi a kérdést, hogy mi történik azzal, aki ezt követően a szigorodás után vagy netán büntetésből kevesebbet visz haza. Kérdezem én, mi pedig mit mondunk azoknak a minimálbérből élő, napi rendszeres munkát végző embereknek, akik azt látják, hogy életerős, fiatal, munkaképes személyek azon sakkoznak, hogy miként lehet elkerülni még az állami foglalkoztatásban vagy a közcélú foglalkoztatásban való részvételt is, különböző okokkal való kibújás ürügyén.
(23.50)
Azt gondolom, hogy ezt a kérdést is fel lehet tenni. S ha már ön a konzervatív politikát említette, van még egy megoldatlan kérdés ebben az ügyben, amely ehhez valahol kötődik: a hajléktalankérdés. Azt gondolom, az SZDSZ Budapesten hajléktalanügyben már bizonyított - nem pozitívan, hanem negatívan. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés