DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Azzal egyetértek, államtitkár úr, hogy ne legyen parttalan valamilyen döntéshozatalnak a menete. Csak azt szeretném mondani, és arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára.

Az, amit Ékes képviselő úr mondott, hogy legyen akár 60 nap vagy 50, ez most ebből a szempontból mindegy, nem akarok ezen feltétlenül lovagolni, hogy most hány nap. Azt kellene megfontolni, mert a 30 nappal kapcsolatosan az az érzésem, hogy jó néhány esetben nem realizálható határidőt szab.

Nem biztos, hogy minden esetben igazam van, de jó néhány területen előfordulhat, és ebből a szempontból legalább ne korlátozzuk.

Ha egy államigazgatási szerv meg tudja hozni a döntését hamarabb is, mint ahogyan a határidő letelik, az csak jó, azt semmi nem tiltja, de a másik oldalról meg ne tegyük meg azt, hogy egy döntés elmulasztása miatt azt automatikusan csak és kizárólag egyféle vélekedésnek kell felfogni, mert ez megint csak nem vezet jó irányba.

A kereset kiegészítésére visszatérve szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy egyébként keresetkiegészítést ma is adhatnak az intézmények, a jelenlegi törvényi feltételek lehetővé teszik. Az a különbség a benyújtott javaslat és a jelen gyakorlat között, hogy a benyújtott javaslat megszabná azt, hogy minél nem lehet kevesebb, tehát megszabja azt a plafont, hogy ennél kevesebb semmiképpen nem lehet az a bizonyos többletjuttatás, kiemelt fizetés vagy keresetkiegészítés, kinek hogyan tetszik. A mai gyakorlat pedig arról szól az egyetemeken, főiskolákon belül, hogy az adott szervezeti egységek vezetői, a dékánok a kari teherbíró képességhez, a költségvetés helyzetéhez igazítottan tudják ezt megszabni vagy megállapítani, és ilyen értelemben mégiscsak kiegyensúlyozott helyzetben maradnak, hogy ennyi a bevételük, a kiadásuk ennyi lesz, ehhez ennyi fér bele és nem több.

Ha a törvényben előírjuk azt, hogy ennyit kell adni (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), akkor bizony átesünk megint a ló túloldalára, és hiányokat generálunk.

Köszönöm szépen. (Ékes József tapsol.)

Forrás: parlament.hu