FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselő Úr! Én nem csodálkoztam az ön indulatos fölszólalásán, mert azt, hogy egyedül ön ért bármit is a világon, már megtapasztaltam a parlamentben is meg otthon is. Ha nem volna gravitáció, lehet, hogy 20 centivel a föld fölött járna, de én nagyon kérem, hogy ne vitassuk el egymás jó szándékhoz való jogát.

Egy korábbi kétpercesre is hadd reagáljak, amit Domokos képviselő úr mondott el. Nagyon szeretném, ha innen a védekezésképtelen, mondjuk, Tessedik Főiskola rektorát nem minősítené, mert nem méltó a Házhoz. Higgyük már el, hogy a főiskola egész vezetése, a hallgatói állomány és mindenki, aki ebben hosszú folyamatban, ami ebben az évben ekörül zajlott, jó szándékkal vett részt, és keresték a karok és a főiskola jövőjét.

Értem én az önök aggodalmát, megbeszéltük már azt, hogy milyen típusú a dolog. Azt látom, mondom, sok dologgal szimpatizálva vagy egyetértve is, hogy itt egy politikai presztízsvita zajlik. Ezt a konstrukciót önök hozták létre 2000. január 1-jével, és ennek most az élet által történő megváltoztatása folyik, amit nem a magyar parlament, nem a kormány, nem az Oktatási és Kulturális Minisztérium kezdeményezett, hanem az érintettek, gondolom, akik nem felkent ellenségei saját maguk intézményének és a Békés megyei, a tiszántúli gyerekek és a dél-alföldi gyerekek jövőjének.

(14.50)

El szokták mondani otthon, Babák képviselő úr, mi ebben teljesen egyetértünk; otthon, az iskolai átalakítások kapcsán azt mondja ön, hogy első a gyerek, első a gyerek érdeke. Én azt gondolom, egy főiskola nem l'art pour l'art, ott első a hallgató érdeke, persze más érdekek is vannak, ez világos. No de itt elhangzottak szakmai érvek, nem akarok belemenni. Az egész hallgatói önkormányzat, a diákok e mögött a folyamat mögött álltak, mert perspektivikusan ebben látják a jövőt.

Én megértem az önök szempontjait, de higgyék el, ebben most speciel a kormány vétlen, egy alulról jövő kezdeményezésről van szó, amiről azt gondolom, többségi támogatottságot kell biztosítani hozzá, és ezt meg is fogjuk tenni majd a végső szavazásnál.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu