ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A természettudományos oktatás, a természettudományos oktatás megújítása valóban az egyik legizgalmasabb kihívása az oktatásügynek, hozzá kell tennem, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is. Nemrégen fogadta el az Európai Bizottság azt a javaslatot, szakmai javaslatot, kutatási eredményt, amelyik éppen a természettudományos és műszaki oktatás megújításával foglalkozik. Egy szellemes újságíró azt a címet adta az erről szóló beszámolónak, hogy Európának sok Öveges tanár úrra van szüksége. Akik hozzám hasonlóan emlékeznek ennek a nagyszerű tanáregyéniségnek a tévében is bemutatott kísérleteire, az érti, hogy miről beszél egész Európa: arról, hogy hogyan lehet a természettudományt, a természettudományos tárgyakat újra érdekessé, szemléletessé tenni a diákok számára, hogyan lehet elérni azt, hogy újra népszerűvé váljon a természettudomány, a műszaki tudás, és eredményessé váljanak ezen a területen az európai diákok.

A legfontosabb területek, ahol ezt el lehet érni, a tartalom és a módszerek fejlesztése, új, korszerű eszközök létrehozása, elterjesztése az iskolákban, a jó gyakorlatok megismertetése, legyenek ezek hazai vagy külföldi jó gyakorlatok, a megfelelő tanárképzés-fejlesztés és az egyes természettudományos tárgyak közötti összhangban rejlő pedagógiai lehetőségek megragadása. Képviselő úr konkrét kérdései közül ez volt a válaszom az első kérdésre.

A második kérdésre az a válaszom, hogy a szükséges források az európai uniós források között, elsősorban a kompetencialapú oktatás fejlesztését és bevezetését segítő források között rendelkezésre állnak. Nem kívánunk kötelező természettudományos integrált tárgyat bevezetni, mint ahogy egyetlen kötelező tárgyat sem kívánunk bevezetni a közoktatásban, ugyanakkor lehetővé kívánjuk tenni többek között egy kerettanterv kifejlesztésével, hogy azok az iskolák, amelyek ezzel élni kívánnak, használhassanak ilyen tárgyat.

Az érettségi tekintetében értjük a Tudományos Akadémia és az oktatási bizottság ez ügyben tett határozott álláspontját, de mint minden változást, ezt is a szakmával egyeztetve további tárgyalások után kívánjuk bevezetni.

Forrás: parlament.hu