BURÁNY SÁNDOR nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az általános vitához hasonlóan a részletes vita is azt az ambíciót tükrözte, hogy a kormány mint előterjesztő és a vitában részt vevő - a bizottsági üléseken és a plenáris ülésen a vitában részt vevő, sőt módosító és kapcsolódó módosító indítványokat benyújtó - képviselők szándéka egy és ugyanaz, nevezetesen: szigorú szabályokat bevezetni egy olyan területen, amely területen az elmúlt években felbecsülhetetlen károk keletkeztek.
Egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik hangsúlyozták, hogy persze a színesfémhulladék sokféleképpen keletkezik, és ha tonnában, értékben mérjük ezt a hulladékmennyiséget, akkor nyilván a legnagyobb része maguknál a gyártóknál keletkezik, ezek elszállítása, begyűjtése, értékesítése sem az elmúlt években, sem reményeim szerint az elkövetkezendő években problémát, kárt okozni nem tud, nem fog jelenteni. Ugyanakkor a színesfémforgalom, mondjuk, egy kicsi illegális mértéke, tonnában mérve legalábbis kis szelete felbecsülhetetlen értékű károkat okoz az országnak, és ezen károk egy része valóban felbecsülhetetlen értékű, hiszen amikor egy köztéri szobrot ellopnak, akkor nem lehet egyszerűen azt az eszmei értéket vagy a konkrét árat figyelembe venni, amibe az a köztéri szobor került. Köztéri szobrot nyilván akkor állítunk valakinek, ha emlékét meg akarjuk őrizni, és büszkék vagyunk rá. Ha egy ilyen szobrot ellopnak egészen egyszerűen a közterekről, akkor büszkeségünkben érezzük magunkat megbántva, adott esetben, ha netán egy vallási tárgyú szoborról lenne szó, akkor pedig hitünkben érezzük magunkat megbántva. Ezek a morális károk egyszerűen felbecsülhetetlenek.
Az az anyagi kár sajnos felbecsülhető, amelyet magánszemélyeknek és vállalkozásoknak okoznak - adott esetben komplett városrészek internetforgalmát, telefonforgalmát megbénítva - kábellopással. Az ebben a városrészben dolgozó emberek, vállalkozások konkrét anyagi kárt szenvednek el amiatt, hogy tevékenységüket nem tudják olyan módon folytatni, amilyen módon egyébként az üzleti élet ezt megkívánná. És azokban az esetekben, amikor a színesfémlopás biztonsági berendezéseket károsít meg, ezekben az esetekben, ahogy már az expozéban is utaltam rá, emberi életeket is veszélyeztet a tolvaj.
(12.10)
Egyetértés van tehát a közéletben, az önkormányzati szövetségben, az Országgyűlésben, a kormányban a tekintetben, hogy szigorú szabályokat kell bevezetni annak érdekében, hogy ennek véget vessünk, és az ezzel kapcsolatos károkat a jövőben minimalizáljuk, lehetőség szerint akadályozzuk meg. Az eddigi vita és a módosító indítványok összességükben ezt a szándékot tükrözték.
Engedjék meg, hogy néhány felvetésre reagáljak. Nyitottak vagyunk annak a módosító indítványnak a támogatására, amely pontosítja a fémkereskedelmi anyag fogalmát, annak érdekében, hogy a károkozókat tetten érjük, őket megbüntethessük, ugyanakkor a szabályozás ne rójon felesleges terheket a fémeket gyártó vállalkozásokra.
Megítélésem szerint azok a jobbító szándékú módosító indítványok is támogatásra érdemesek, amelyek a begyűjtésre és a természetes személyektől átvett anyag tárolására vonatkozóan fogalmaznak meg pontosításokat, illetve a fém tárolásának az idejét szabályozzák a benyújtott javaslathoz képest anélkül, hogy az elérni szándékozott cél, a szigorítás veszélybe kerülne.
A mai részletes vitában is előkerült a korhatár kérdése; engedjék meg, hogy így leegyszerűsítsem ezt a kérdést. Egyetértünk abban, indokolt, hogy 16 éven aluliaktól ne vehessen át kereskedő színesfémet, ugyanakkor azt is indokoltnak tartom, hogy pontosítsuk - és ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyermeket is -, s én is elképzelhetőnek tartom, hogy az iskolák fémgyűjtési, hulladékgyűjtési akciókba bekapcsolódjanak. Nyilván nem lenne érdemes ezt a környezetbarát tevékenységet korlátozni.
Ugyancsak egyetértek annak a módosító javaslatnak a tartalmával, amelyik szakképesítési kötelezettséget írna elő ennek a törvénynek a szövegében is. Egyébként szeretném megjegyezni, hogy más törvényekben megfogalmazott szabályok rögzítenek ilyen irányú kötelezettséget.
Az a szigorítás is megfontolandó, amely arra irányul, hogy a fémkereskedelmi tevékenységet végző kereskedő a jogellenesen szerzett anyag felajánlása esetén a hatóságot értesítse, ellenkező esetben a hatóság visszavonhatná az engedélyt. Ezt egy módosító indítvány megítélésem szerint helyesen tartalmazza.
Tisztelt Ház! Az is fontos - s erre irányuló módosító javaslatokat is adtak be képviselőtársaim -, hogy a törvényjavaslat ugyanakkor biztosítson kellő időt a felkészülésre, hiszen egy olyan új szabályozásról van szó, amelynek bár a céljával mindnyájan egyetértünk - a hozzászólásokból legalábbis ez derült ki -, ugyanakkor az alkalmazására kellő felkészülési időt biztosítani kell, hiszen ilyen típusú jogszabály a korábbiakban nem volt.
Külön is szeretném megköszönni az Országgyűlés gazdasági és informatikai, valamint környezetvédelmi bizottságának a támogatását részint a módosító indítványok megvitatásában, részint a benyújtásában, amivel a törvényt gazdagították, és azt a benyújtotthoz képest - amennyiben az Országgyűlés így fogadja el - jobbá fogják tenni. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat által megcélzott szabályozás az Európai Unió Bizottsága felé is feltételez kötelezettségeket, amely kötelezettségeknek úgy kell megfelelnünk, hogy a módosító indítványokról történő szavazást követően az egységes szövegű törvényjavaslatot benyújtjuk az Európai Unió Bizottságának, amivel egy úgynevezett notifikációs eljárás veszi kezdetét. Reméljük, ez a notifikációs eljárás lehetővé teszi, hogy a törvényjavaslat zárószavazására a tavaszi ülésszakon kerüljön sor, a notifikáció eredményének az ismeretében.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm az aktivitásukat, köszönöm azt a szándékot, amely egységes volt, még ha a módosító indítványok szövegében ez a szándék különbözőképpen is tükröződött. Kérem, hogy a módosító indítványokat és a notifikációs eljárás végén a zárószavazás során a törvényjavaslatot szavazataikkal is támogassák.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés