ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem vitatkozom Herbály Imrével, de a német parlamenti képviselők is - egyébként örülök, hogy itt vannak közöttünk - egészen biztosan meg tudják erősíteni, hogy az Európai Unióban a pénzügyi-gazdasági válság egyre erőteljesebben fogja felszínre hozni az áruk szabad áramlásának a kérdését, az egészségügy, az egészségbiztonság, a környezetvédelem, a fogyasztóvédelem, a piacvédelem, termék-piac védelem kérdését.

(13.50)

Nem véletlenül mondta Angela Merkel is, a maga részéről pont ebben a gazdasági válságban próbál olyan lépéseket tenni, ami a német gazdaság megerősítésének az irányát próbálja megfogalmazni, és egészen biztos, hogy olyan belső törvényeket alakítanak ki, amiben tényleg a hazai termék kérdését megpróbálják erősíteni, és ezáltal csökkenteni, mondjuk, a harmadik országból származó különböző szemétnek nevezett élelmiszerek bejutását az európai piacra. Ez a legfontosabb, pontosan az Európai Unión belül az áruk szabad áramlása kérdésében, hogy minőségi, ellenőrizhető és minden állampolgár számára azonos feltételekkel a piacra és asztalra jutó termék kerüljön fogyasztásra, teljes egészében kizárva belőle az egészségtelen piac- és haszonszerzés maffiamódszerekkel történő élénkülését az Európai Unión belül.

Nem véletlenül mondtam azt, hogy keressük meg és találjuk meg mi is azokat a formákat, amelyekkel a hazai termék kérdését körbe tudjuk bástyázni, és ezáltal jobb élelmiszert tudunk juttatni az Európai Unió piacára is. Mert ha mi befogadjuk a szemetet, azzal a saját termékeinket is tönkretesszük. Tönkretesszük az Unió piacának a termékeit is, mert nem a minőségi terméket kapja meg az Európai Unió sem. És egészen biztos, és nem véletlenül mondtam, hogy ez a kérdéskör az Európai Unión belül is a közeljövőben nagyon határozottan, még erőteljesebben elő fog jönni, és újra fogja tárgyalni az Európai Unió az áruk szabad áramlásának a kérdését.

Forrás: parlament.hu