ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem.

Megkérdezem Avarkeszi Dezső államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az imént elhangzottakra. (Dr. Avarkeszi Dezső nemet int.) Csóválja a fejét, úgyhogy nem. (Derültség. - Dr. Avarkeszi Dezső: Az legyen benne a jegyzőkönyvben, hogy csóválja a fejét.) Az általános vitát lezárom.

Miután a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/6981. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 376 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatát előterjesztője visszavonta, de Rubovszky György képviselő úr azt sajátjaként fenntartotta. Erre figyelemmel a mai ülésünkön határozathozatalra nem kerülhet sor. A részletes vitát pedig várhatóan a tavaszi ülésszak első ülésén folytatja majd le az Országgyűlés.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Szlovák Köztársaságban tapasztalható magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban címmel előterjesztettpolitikai nyilatkozattervezet tárgyalása és a döntéshozatal. Mesterházy Attila, Németh Zsolt, Nagy Andor, Herényi Károly képviselők önálló indítványát T/7027. számon kapták kézhez. A benyújtott módosító javaslatról a külügyi bizottság elkészítette ajánlását, amelyet T/7027/3. számon szintén megkaptak.

A ma délben elfogadott Házszabálytól való eltérés szerint most az összevont általános és részletes vita következik, amelynek során az előterjesztői expozéra, a bizottsági vélemények ismertetésére, valamint a képviselőcsoportok részéről egy-egy jelentkező felszólalására kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Németh Zsolt képviselő úr fogja az előterjesztők álláspontját ismertetni.

Forrás: parlament.hu