ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy az a példa, amit a képviselő úr itt a kérdése végén említett, talán megmutatja azt, hogy mi volt a reneszánsz év rendezvénysorozatának a legnagyobb sikere, a legnagyobb eredménye. Az, hogy megmozdította a városokat, a falvakat, megmozdította a kulturális műhelyeket. Egy olyan lehetőséget teremtett, ahol ez a nagyon sokszínű és nagyon mélyen beágyazott magyar kultúra meg tudta mutatni az erejét, meg tudta mutatni a településeken, és meg tudta mutatni a határokon túl is. Hiszen az egy nagyon fontos és nagyon lényeges stratégiai kérdés, hogy a kultúrát, a magyar kultúrát és a Magyarországon élő nemzetiségek kultúráját egységben, egészében tekintsük; hogy értsük, hogy a közművelődés, a művelődési házak világa, a népi együttesek, a civil egyesületek, kulturális egyesületek világa, éppen a nemrég elfogadott színháztörvénnyel megerősített professzionális és amatőr színjátszás és tágabban a kulturális előadó-művészet vagy a képzőművészet, az alkotóművészet világa összekapcsolódik egymással, egységes egészet alkot.
Éppen ezért azok a kezdeményezések, amelyeket a képviselő úr is említett a kérdésében, amelyek egyrészt arra irányulnak, hogy azok a folyamatok, amelyek a kulturális vidékfejlesztés koncepciójával kezdődtek, a Közkincs-programmal és a hozzá kapcsolódó programokkal, többek között a Tengertánc-programmal, majd folytatódtak a reneszánsz év keretében, azok ebben az évben is folytatódjanak, sőt újabb programokkal bővüljenek az "Új tudás - műveltség mindenkinek" program keretében. Folytatódjon az a folyamat, amely a színháztörvénnyel és az előttünk álló további jogszabályokkal rendezi az előadó-művészet és a képzőművészet világát, táncművészetet, egyáltalán a művészet világát, ugyanakkor ezt a nagyon komoly értéket megmutassuk a világnak, és a most elkezdődött New York-i és washingtoni kulturális évad a rendkívül sikeres, rendkívül jó visszhangú kezdés után (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) erre alkalmas lesz. Alkalmas lesz arra tehát, hogy a magyar kultúra az ország lakóit és a világ lakóit egyaránt gazdagítsa.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés