DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriella képviselő asszony előttem szólt. Az ő utolsó szavával folytatnám. Azt mondta, hogy ő úgy értelmezi - Béki képviselő asszony - az előttünk lévő javaslatot, hogy abból az jönne ki vagy az kívántatik, hogy a kormány oldja meg - hogy a kormány oldja meg. Én nem ezt olvasom ki ebből az előttünk lévő határozati javaslatból, éppen az ellenkezőjét.
Nevezetesen: a kormány buzdítja, bátorítja, mögé áll annak a kezdeményezésnek, hogy civil szervezetek. A civil szervezet éppen a másik oldal, nem a kormány. A kormány dolga itt az - mi most kormányzó testület, törvényhozó testület lévén -, hogy bátorítjuk ezt. Azt mondjuk, hogy kinyitjuk a kaput: tessék, társadalom, tessék, civilek, tessék, kicsodák, itt egy lehetőség!
Nem olyan törvényjavaslatról beszélünk, amely előírja egy intézménynek, hogy az hogy lesz, milyen lenne az alapszabálya, mik legyenek benne és mik nem, és honnan jönnek a forrásai - az alaptőke és a működő tőke -, és milyen feladatokat végezzen el. Éppen az ellenkezője! Az a kormányzati hozzáállás. Ha a kormány csinál valamit, azt valóban tegye úgy, hogy pontosan gondolja el, pontosan gondoljuk végig, mi törvényhozók vagy az, aki éppen hivatott a témára, és arra vannak jó és rossz módszerek. Ha elég bölcsek lennénk, gondolom, hogy a jót választanánk, és ha nem sikerülne, akkor majd módosítanánk.
Ezek az utak ki vannak kövezve, járhatók; mégis, tisztelt Országgyűlés, amivel most foglalkozunk, egy határozati javaslat civil szervezetek létrejöttének bátorításához. Még csak nem is szervezünk civil szervezeteket. Pettkó képviselő úr nem azt mondja, hogy mi most megalakítjuk és megmondjuk, hogy milyen legyen. Úgy értelmezem, amit ő idehozott az Országgyűlés elé - és ezzel egyetértek -, hogy az Országgyűlés álljon mögé - vagy szimbolikusan bólintson rá, hogy tessék civilek, tessék társadalom, fogjatok össze, itt tíz ember, ott száz ember, ott ezer ember -, olyan különböző témák mögé, ami a civil társadalomnak érdeke, jót tenne neki. Legyen az cserkészek, a gazdakörök, a diákegyesületek, a bajtársi egyesületek, a vallásos körök, a népdal, a színjátszás, a természetbarátok és sorolhatnám százával, mert annyiféle társadalmi szándék, cél megfogalmazódhat; mert annyiféle társadalmi kezdeményezésre szükség van. Jobb lenne a társadalom, ha azok a dolgok történnének. Jobb lenne, ha volna Sáregresen - példát mondok - vagy valamelyik faluban egy önkéntes tűzoltó-egyesület zenekara vagy színjátszóköre, és azok valahogyan szerveződnének.
Egyesület? Civil szervezet? Akár odáig, hogy alapítványi? Különböző megoldások vannak. Ha nincsenek, a törvény tegye lehetővé! Ezért vagyunk mi, ez a dolgunk, hogy az ország ügyeinek alakulását előmozdítsuk.
(16.20)
És akkor majd mi történik? Akkor majd fonódnak a társadalom fonalai, és szövődnek a társadalom szövetei. Ez az, amit én civil társadalom alatt értek, civil szervezetekként elgondolok.
Amit Szászfalvi képviselő úr elmondott, olyan jó, mert rávilágított a téma egyik-másik, több vetületére. Talán annyival egészíteném ki, amit a képviselőtársam mondott, hogy nem a kormány felelősségének tenném én ezt. A kormánynak van felelőssége, de nem több, mint az, hogy kövezze ki az utat, vagy tegye lehetővé, hogy az az út járható legyen, és a civil szervezetek járhassák azt. Még talán az út megépítése is - ha az valami szép erdei sétány a turisták, a síelők vagy a természetbarátok számára - a civil szervezetnek legyen a dolga, és a költségvetése. A kormánynak csupán annyi, hogy hozzájárul, hogy olyan helyen menjen, és ne ártson az erdészetnek vagy a természetnek. Tehát a kormány felelőssége minimális. A kormány lehetővé teszi a dolgok megvalósulását.
Mi ennek a velejárója? Az önkéntesség. A társadalomban, a nemzetben létrejön valami, ami ott van, mint ahogy a föld színe alatt ott vannak a magok. Aztán hogy jövő tavasszal kikel-e, vagy száz év múlva, vagy ezer év múlva... - mert van olyan mag, amelyik ezer év múlva kel ki, olvastunk olyat, ugye, hogy a piramisból hány ezer év múlva kihoztak valami magot, amit annak idején elvetettek vagy bevittek a piramisba, és kikelt. A jelképes példám tehát arra utal, hogy a mag kikel, ha megvan az az önkéntesség, az a jó szándék, az a lehetővé tétel.
A társadalom akar ilyesmit tenni. Hányszor halljuk azt, hogy kellene ez meg az, de jó volna, ha ilyesmi vagy olyasmi lenne? De hát ki csinálja meg? A kormány? Hát a kormánynak annyi dolga van - a felét sem végzi el annak sem, amit kellene. Néha még azt is rosszul csinálja, amit csinál. Magunkat kritizálom, mi vagyunk a törvényhozók. Hányszor módosítjuk törvényeinket, azt, amit fél éve csináltunk, mert kiderült, rájöttünk, hogy nem volt egészen jó! Na de hát ez a dolgok rendje, emiatt nekem nem fáj a fejem. De az igenis feladatom, hogy ilyen beszélgetésen - mert hiszen most úgy hangzik, mintha beszélgetnénk egy témáról, bár az Országgyűlés méltóságos termében - gondoljuk ezt végig, az önkéntes, a hivatásos hozzáállást, és akkor nem pótcselekvésnek fog minősülni.
Képviselő Asszony! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tudom én, hogy a politikus egyik - hogy mondjam - kísértése, hogy pótcselekvéseket csinál. Nem akarok nehéz szavakat használni, tehát úgy csinál, mintha, mert akkor elmehet a választókhoz, vagy kiállhat a sajtó elé s a többi, hogy valamit én csinálok. Ahogy tetszett mondani korábban, hogy volt itt egy képviselőtársunk tizenvalahány évvel ezelőtt, aki minden héten ennyi meg annyi határozati javaslatot nyújtott be. Én odáig megyek, hogy még az sem biztos, hogy a határozati javaslatok bizonyos száma nemkívánatos, nemcsak az az egy, amivel most foglalkozunk, hanem több is. Ha nem másért, azért, hogy mintegy lelkiismeret-ébresztő, hogy tessék, tegyünk valamit. Kell ez, vagy nem kell? És lássa az ország népe, amelyik megválasztott bennünket, és hagyja jóvá, buzdítson vagy intsen le bennünket, hogy ne tessék itt rontani a levegőt hiábavaló dolgokkal, vagy pedig azt mondják valahonnan megint Sáregresről vagy Mátészalkáról a polgárok, hogy igen, ez az, de jó, hogy eszébe jutott, képviselő asszony, na mögé állunk, szeretnénk mi is csinálni.
Aztán az ilyen országgyűlési javaslatok dolgában milyen kívánatos volna, ha az Országgyűlés hozzászokna ahhoz, hogy egyik-másik képviselőtársunk kezdeményez, és utána, aznap, másnap, három hét múlva egyik-másik képviselőtársunk mögé áll, és azt mondja, hogy én pedig csatlakozom Fekete József képviselőtársam vagy Fehér Mária képviselőtársam korábbi határozati javaslatához, mert meggondoltam, vagy mert a választóim felhívták a figyelmemet.
Az intézményrendszer - arról beszélek - egy aranybánya lehet. Azt tanácsolom, tisztelt Országgyűlés, hogy mondjuk el ezt az ország népének. Remélem, hogy amit most teszünk, tízezrek hallgatják és figyelik, és lesznek, akik megszólalnak erre, és azt mondják, hogy igen, tessenek gondolkozni ezen, és mögéje állunk. Érdemes ezt tenni.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés