ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, meg akarom védeni Török Zsoltot, mert szerintem nem figyelt oda kellőképpen arra, amit Török Zsolt is elmondott a mondandójában. Pontosan arra próbált utalni, hogy az anyabankok otthon nem mernek úgy viselkedni, mint az itt lévő leánybankjaik Magyarországon. Átutalási díj például - ugye, képviselőtársam, Török Zsolt is nagyon jól tudja -: a legmagasabbak közé tartozik Magyarországon a pénzmozgás esetében. Nem kell mást csinálni, csak számítógépen keresztül utalni, akkor is horribilis összeget tesznek rá a bankok átutalási díjként. De ugyanilyen a törlesztés. Ma már nem tartanak ott az állampolgárok, hogy a felvett hiteleket egy évvel korábban visszafizessék, de akkor is megbüntetik őket. Egy lakáshitel gyorsabb visszafizetése esetén büntetést kap.
Ma a probléma nem ott van. Ma oly mértékű az elszegényedés, oly mértékű az állampolgárok hitelállománya Magyarországon, és oly mértékű a munkanélküliség, és ebbe a körbe beletartoznak azok az emberek, akik - fogalmazzunk úgy, ahogy nem is tudom, melyik képviselő fogalmazott - lehet, hogy felelőtlenül vettek fel hitelt. De ha megvizsgáljuk azt, hogy miért vettek fel hitelt, miért szorultak rá a hitelfelvételre, akkor azt hiszem, más lenne a véleménye egy-egy képviselőnek ezzel kapcsolatosan, mert ma már sajnos ott tartanak az állampolgárok, hogy egy kávéfőzőt is hitelre vesznek meg, mert nincs pénzük. Élni akarnak!
Ebben az esetben pontosan az állam szerepe az - a külföldi valutában felvett hitelek kérdése -, hogy az államnak van kötelessége, szerepe. Van egy határ, amit engedhet egyáltalán. Állandó jelleggel figyelni kell az állampolgárok eladósodását. Tehát az állampolgári hitelfelvétel nagyságrendje az elmúlt egy-másfél évben megháromszorozódott, megnégyszereződött, és innentől fogva ezek sorra be fognak dőlni.
Most lenne az a lehetőség, hogy igenis rendet vágjunk ebben a kérdésben, abban is, amit Török Zsolt képviselőtársam elmondott. Lehet, hogy mögé rakta a 10 millió magyart, de minden parlamenti képviselő mögött (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ott van a 10 millió magyar állampolgár, azok érdekét kell néznünk, és igenis kemény szankciókat kell megfogalmazni, legalább azt megkövetelni, hogy ahogy otthon az anyabankok, pénzintézetek viselkednek, ugyanazt csinálhassák itt nálunk is.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés