BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, abban nincsen vita, hogy az erdőművelésnek a gazdasági hasznait is szedni kell, hiszen ez közösségi érdek. Ugyanakkor egyértelmű és világos az is, hogy a környezeti és társadalmi érdekek is ugyanolyan joggal kell hogy bekerüljenek a szabályozásba, mint a gazdasági érdekek, és semmi másról nincs szó az énáltalam felvetett gondolatsorban, mint hogy a hat fő erdőtípus közül három esetében biztosítsuk továbbra is a lehetőséget arra, hogy a természetvédelmi hatóság a körzeti erdőgazdálkodási terv engedélyezési folyamatában megjelenhessen, arra befolyása lehessen.
(15.50)
A másik három - ami egyértelműen a gazdálkodással kapcsolatos -, a faültetvények, a kultúr- és az átmeneti erdők esetében, azt gondolom, senki nem vitatja, hogy egyértelműen a gazdasági szempontok dominálnak. De el kell fogadnia, azt gondolom, mindenkinek, hogy ezen túlmenően vannak társadalmi és vannak környezeti érdekek is, amelyeket érvényesíteni szükséges a másik három erdőtípusban, azokon a területeken is, amelyek nem kaptak korábban természetvédelmi besorolást.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés