GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy nagyon szomorú történetről szeretnék szólni, előtte azonban muszáj egy gondolatot szentelni a tegnap hajnalban történteknek. Ami Tatárszentgyörgyön történt, az nyilvánvalóan nem közbiztonsági gyökerű probléma, ahogy erről az országgyűlési biztos úr vagy akár a miniszter úr is beszélt. Én is azt gondolom, hogy az együttérzésen túlmenően valóban első helyen bölcsességre és nyugalomra van szükség.

Kis János az elmúlt héten a Heti Világgazdaságban egy cikket tett közzé, ebben a fontos cikkben szólt a többségi társadalom felelősségéről, elsősorban a döntéshozók, de a megnyilatkozók felelősségéről is.

(9.40)

Vele egyetértve mondom, hogy a Magyar Köztársaságnak vállalni kell a romák integrálódásának a terheit, az eddig járt úton azonban csak a katasztrófa felé lehet továbbmenetelni.

Ami tegnap történt Tatárszentgyörgyön, mondtam, az nem közbiztonsági gyökerű probléma, ahogy az az eset sem, amiről én szólni szeretnék, az pedig elsősorban nem orvosi műhiba.

A történet áldozata egy nő, akinek a szülését 2000. december 20-ára írták ki. Sz. Andrea - nevezzük most így - be is ment a kórházba, de az orvos hazaküldte, mondván, elég akkor jönnie majd, ha megindulnak a fájdalmai. 2001. január 2-án rosszul lett, erős vérzése indult meg. A helyi kórházban a vizsgálatban közreműködő orvos megállapította, hogy a magzat a méhében meghalt. Tájékoztatták, hogy azonnali császármetszés szükséges a halott magzat eltávolításához. A műtőasztalon az asszonyt, aki egyébként az orvosi feljegyzések szerint lényegében sokkos állapotban volt, megkérték, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, amelyben beleegyezik a császármetszésbe. A nyilatkozat, amelyet Sz. Andrea végül is aláírt, az orvos keze által a nyomtatvány aljára írt alig olvasható kiegészítő megjegyzéssel volt ellátva. Ez így hangzott: "A méhen belüli magzatelhalás tudatában is határozottan kérem sterilizálásom, szülni már nem akarok, terhes sem kívánok lenni."

Az orvosi dokumentáció szerint a mentő kórházba érkezése után 17 percen belül Andreát levetkőztették, bevitték a műtőbe, leborotválták, vérátömlesztésben részesítették, érzéstelenítették, elaltatták, császármetszéssel eltávolították testéből a gyermeket és a méhlepényt, majd nem mellesleg petevezetékeit elkötötték, sterilizálták, mondom, mindezt 17 perc alatt úgy, hogy közben még egy nyilatkozatot is tett.

Ezek után 2001-ben a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda jogászai keresetet nyújtottak be Sz. Andrea nevében a fehérgyarmati kórház ellen, kártérítést követelve emberi méltóságának, alapvető jogainak megsértése miatt. Az illetékes bíróságok a keresetet 2003-ban, majd a fellebbezést is elutasították annak ellenére, hogy a bíróságok mulasztásokat is megállapítottak. A jogerős ítélet szerint, mivel a műtét nem életmentő volt, a sterilizációs eljárásban ki kellett volna kérni a nő tájékozott beleegyezését. Az orvosok gondatlanul jártak el, amikor nem tájékoztatták Andreát részletesen az operáció módjáról, a végrehajtás kockázatairól és az alternatív eljárásokról, módszerekről, beleértve a születésszabályozás egyéb módozatait is. A bíróság azt is kifejtette, hogy az írásbeli beleegyezés megléte önmagában nem zárja ki a kórház felelősségét, ám a sterilizáció visszafordítható, ezért kár nem érte őt. Olvasom mindezt magam is kicsit értetlenkedve.

2004-ben a megfelelő hazai jogorvoslat elmaradása miatt az Európai Roma Jogok Központja és a NEKI közösen panaszt nyújtott be az ENSZ keretén belül működő nők elleni diszkrimináció megszüntetéséért létrejött bizottság elé. Az eljárás eredményeképpen a bizottság 2006. augusztus 14-én hozott döntésében elmarasztalta hazánkat. A bizottság megállapította, hogy a kérelmezőt anélkül vetették sterilizációs műtét alá, hogy teljes körű és tájékozott beleegyezését kikérték volna. Kimondta azt is a bizottság, hogy a sterilizációt visszafordíthatatlan beavatkozásnak kell tekinteni, továbbá a bizottság döntésében ajánlásokat fogalmazott meg Magyarország felé a művi meddővé tétel jogi szabályozásának módosításával kapcsolatosan, nem utolsósorban pedig felhívta a magyar államot arra, hogy az asszonnyal szemben elkövetett jogsértéseket megfelelő módon kompenzálja.

Azóta az illetékes minisztériumok többször is egyeztettek az asszonyt képviselő civil szervezetekkel, ennek keretében minden egyes alkalommal hangsúlyozták, hogy a döntésben foglalt eljárásoknak eleget tesznek, Sz. Andrea számára azonban nem kívánnak semmiféle kompenzációt nyújtani. Hivatalos válasz szerint a magyar kormány fenntartja korábbi álláspontját, mivel Sz. Andrea ügyében a magyar bíróságok nem állapítottak meg jogsértést, kártérítési keresetét jogerősen elutasították, amely ítélet ellen Sz. Andrea felülvizsgálati kérelemmel nem élt, kompenzáció nem lehetséges.

Jól értem? A megcsonkítás, a megaláztatás több elutasítás után az ENSZ nemzetközi fórumát is megjárt Sz. Andrea, mellette a kiálló emberi jogi aktivistákkal, civilekkel nem harcolt eleget, ezért formailag kizárják mindenféle megkövetésből, kompenzációból? Humánus ez? Méltányos? (Az elnök csenget.) Befejezem, elnök úr, csak egy gondolat: szerintem nem. Szeretném azt hinni, hogy a Magyar Köztársaság kormányának sem; kész, képes újragondolni korábbi álláspontját és hozzáállását.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu