DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Bizonyára ön is tudja, hogy jogerős bírósági döntés van arról, hogy a Nyíregyházán, Miskolcon és Debrecenben sugárzó Gold FM Rádiónak be kellett szüntetnie a műsorszolgáltatást. Ez az a rádió, amelynek üzemeltető cége a több milliárdos kormánygaranciával és bankhitelből rádiós hálózatot építő Advertum tulajdona volt. Ez az a rádió, amely 105 millió forinttal tartozik az ORTT-nek. Ez az a rádió, ahol a Nemzeti Hírközlési Hatóság a fővárosi ítélőtábla jogerős ítéletét akarta végrehajtani, miszerint meg kell szüntetni a műsorszolgáltatást a rádió 105 millió forintot meghaladó műsorszolgáltatási díjtartozása miatt.

(15.40)

Ezt akarta végrehajtani az NHH, de nem sikerült. Ez az a rádió, amelynél az adóberendezések leszereléséhez a Nyíregyházi Rendőrkapitányság segítségét kellett kérni. Az adóberendezéseket végül is azért nem lehetett leszerelni, mert a rendőrségi akció idejére a rádió megszüntette a műsorszolgáltatást. Ez az a rádió, amelyik a rendőrség elvonulása után ismét azonnal sugárzott, és azóta is sugároz, immár kalózrádióként.

Milyen furcsa, hogy ebbe a biztonsági cég emberei által védett, úgynevezett kalózrádióba, ahová a rendőrség is nehezen jutott be, nem is beszélve a Nemzeti Hírközlési Hatóságról, az őrző-védő szolgálat éberségét kijátszva, akadálytalanul jutott be egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei MSZP-aktivista, talán az irodavezető, aki megrendelte a rádióban az ön válságkezelő roadshow-jának a hirdetését. Milyen furcsa, hogy Veres János miniszter úr, aki az MSZP megyei elnöke, abban a kalózrádióban hirdet, amelynek több mint 100 millió forint köztartozása van; abban a rádióban, amelyik bírósági döntést követően átveri a hatóságokat, majd a rendőrség segítségével sem sikerül a jognak érvényt szerezni, mert a kalózrádió nem állítja le a sugárzást.

Elfogadható-e, miniszter úr, hogy egy immár törvényellenesen üzemelő adó reklámozza az ön nyíregyházi fórumát? Önök ezek szerint csak szemet hunynak az önökhöz közel állók jogsértései fölött, vagy támogatják is őket? (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu