DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Képviselő úr, szívesen vállalom azt az egyeztetést az önkormányzati elektronikus adózással kapcsolatos ügyben. Ma azt tudom mondani, hogy a mi értelmezésünk szerint az Art. 5. §-ában biztosított lehetőséget az elektronikus ügyintézésre, azt nem érinti a jogszabálynak az a módosítása, amit egyébként sokan úgy értelmeznek. Az tény, hogy meg kell jelölni az adott ügytípust, amelyben ezt a bizonyos eljárást lehet alkalmazni a továbbiakban. A mi értelmezésünk egyébként, azt gondolom, hogy ha kell, akkor, még egyszer mondom, a héten benyújtandó adótörvény-módosításokban akár törvénymódosítási formát is ölthet annak érdekében, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy a kormány segíti, támogatja, sőt preferálja és kifejezetten forszírozza a minél szélesebb körben történő elektronikus ügyintézést az adózás területén, az önkormányzati adók tekintetében is, nem csak a központi adók esetében.

A javaslatok pedig arról fognak szólni, amit az imént mondtam, nevezetesen, hogy minél kevesebb területen és minél kisebb adatszolgáltatási kötelezettség mellett lehessen adóbevallást teljesíteni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu