ELNÖK: Köszönöm. Most a képviselői felszólalások következnek, 15-15 perces időkeretben, amennyiben képviselőtársaim közül valaki jelentkezik felszólalásra. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így nyilván miniszter úr sem kíván most már a továbbiakban nyilatkozni.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/8921. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 366 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya között a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/8920. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/8920/1. számon kapták kézhez a képviselők.
Megadom a szót Horváthné Fekszi Márta államtitkár asszonynak, a napirendi pont előadójának. Államtitkár asszonyt illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés