HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) 2007 augusztusában írta alá a két kormány a diplomata-útlevéllel rendelkező egyiptomi állampolgárok vízummentes utazásáról szóló megállapodást, ami értelemszerűen kiterjed a diplomata-útlevéllel rendelkező magyar állampolgárokra is. A megállapodás alapján a diplomata-útlevelek tulajdonosai rövid tartózkodás céljából 90 napig tartózkodhatnak vízum és külön engedély nélkül egymás állama területén.
(17.40)
Akik viszont a Kairóban, illetve a Budapesten lévő nagykövetségek személyzetéhez tartoznak, ugyancsak 90 napra kapják meg ezt a jogosultságot, és ezen időszak alatt - amennyiben kérik Budapesten a Külügyminisztérium konzuli főosztályától - tartózkodásra jogosító vízumot, illetve tartózkodási engedélyt szerezhetnek ezzel. Ez a megállapodás egyaránt szolgálja a parlamenti képviselők hivatalos célú egyiptomi utazásait is, hiszen ennek birtokában minden külön vízum és engedély nélkül léphetnek be.
Erre tekintettel kérem a tisztelt parlamentet, fogadja el a megállapodást, tegye lehetővé, hogy ezt ratifikáljuk, és törvénnyel hirdessük ki. Az egyiptomi fél részéről ez a lépés már megtörtént. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés