FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék reflektálni a Salamon képviselőtársam által elmondottakra. Ha jól emlékszem, Vékás professzor úr és maga a szakértői javaslat sem rendezi a közvetlen bírói felügyelet ügyét, tehát ezzel a szakértői javaslatban sem találkozhatunk.

Még hadd mondjam el azt, hogy szeretnénk egy kapcsolódó módosító javaslatot is benyújtani, mert az alapelvek közül - és jelezni is szeretném képviselőtársaimnak - az okirati elv hiányzott. Ugyan ez egy eljárási alapelv, csakúgy, mint a kérelemhez kötöttség, de mégis úgy gondoljuk, hogy tartalmilag közvetlenül összefügg az anyagi jogi alapelvekkel és megoldásokkal, és éppen ezért szeretnénk, ha az alapelvek szintjén is megjelenne.

Azt gondolom, hogy amennyire lehetett, a szakértői javaslatnak azon elemeit beépítettük a javaslatba, a módosító és a majdani kapcsolódó módosító javaslatunk eredményeként, ami szorosan illeszkedik. Azért arról se feledkezzünk meg, hogy az ingatlan-nyilvántartás mai rendszere, azt gondolom, betölti azt a feladatot, amit a közvélemény és a társadalom elvár. Közhiteles nyilvántartásokat tud biztosítani az állampolgárok számára, és azt gondolom, hogy ennek a mostani időbeni vizsgálata nem aktuális.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu