DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten zajlott a legmagasabb rendű szakmai orvosi szervezetek megválasztása. A testületbe megválasztottak száma a korábbi 21 főről 15 főre csökkent, és egy adott szakma kollégiumába az egészségügyi miniszter a korábbi 3 szakember helyett 7 főt személyesen delegált, egyúttal az adott szakmai kamara elnökét is ő jelöli ki. Az intézkedések ugyanolyan nem kívánatos lépések, mint amiket önök az elmúlt években tettek az egészségügyben lévő kamarák működési körének szűkítésére.

A lebonyolítási módszert és az egészségügyi miniszter által választottak számát a szakma már a választás előtt bírálta. Az egészségügyi miniszter úgy válaszolt, hogy a szakmai kollégium a miniszter tanácsadó testülete, ezért a tagok kiválasztásában a miniszternek döntő szerepe kell hogy legyen.

Ezzel szemben álló vélemény a saját véleményemmel egyezően, hogy ez a módszer szakmaiatlan, igazságtalan és politikailag erősen motivált. Valódi döntéseket csak valóban független szervezetek hozhatnak. Ez a demokrácia alapja, és a demokratikusan működő döntés-előkészítésnél csak az adhat biztosítékot, hogy a szakmakört és a betegeket érintő döntés mindenki számára elfogadható legyen.

Miniszter úr, ennek alapján a következő kérdéseket szeretném önnek feltenni. Milyen szakmai meggondolások alapján választja ki azokat, akiket ön jelöl az orvosi kollégiumokba? Milyen alapon választja ki a kollégiumok elnökeit? Milyen döntéseket vár az eredetileg kimondottan csak szakmai alapon működő szervezetektől?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu