DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 18. pontjához szeretnék hozzászólni. Ez a pont a bizottsági ülésen is kisebb vitát okozott, jóllehet az összes többi módosító javaslatot illetően azt kell mondani, hogy kellő konszenzus alakult ki. Ez az egy pont pedig Sándor Klára és Szabó Zoltán képviselő úr módosító indítványa, amelyik a szövegből egy mondatot kivenne, nevezetesen, hogy az Akadémia elnökét tisztségében a köztársaság elnöke megerősíti.
Ezzel kapcsolatban elmondtuk a bizottsági ülésen, most még egyszer szeretném megismételni, hogy ezzel a javaslattal nem értünk egyet, több okból kifolyólag sem. Egyrészt megbontana egy olyan hagyományt, ami eddig is működött, és különösebben legalábbis én még nem hallottam semmilyen jelzést, hogy ez az Akadémia tudományos és egyéb autonóm működését bármilyen módon megzavarta volna. Ugyanakkor viszont azt gondoljuk, hogy egy olyan intézmény esetében, amelyik közfeladatot lát el, amelyik önálló költségvetési fejezetként szerepel, amelyre közpénzt bíznak, és feladatát tekintve az egész magyar tudomány helyzetével kapcsolatosan szerepe és feladata van, ahogyan ezt a törvényszöveg is nevesítené, mégiscsak indokolt lenne, és azt gondolom, egyáltalán nem ördögtől való, hogyha ennek a feladatnak egy forma szerint mégiscsak kvázi közjogi felhatalmazás is a része lenne, ezt megerősítené egy közjogi felhatalmazás is, anélkül, hogy ez egyébként érintené az autonómia működését, mert hiszen egyéb paragrafusok, egyéb passzusok ezt világosan előírják, sőt e tekintetben a magyar alkotmány is világosan fogalmaz.
Ugyanakkor bőven van arra példa a magyar közjogi berendezkedésben, hogy autonómiát nem sértő módon, de a köztársasági elnöknek mégis csak van egy ilyen formális megerősítő szerepe. Gondoljunk arra, hogy az egyetemi tanárokat a köztársasági elnök nevezi ki, úgy, hogy egyébként az egyetemi tanárokat az egyetemek terjesztik fel, és a MAB szakvéleménye alapján a miniszter előterjesztésére történik meg ez az aktus a köztársasági elnök részéről; ha úgy tetszik, formális, de mégiscsak azt kívánja ez elismerni, hogy az egyetemi tanárok feladatköre, szerepe a magyar társadalomban túlnő az egyetemek falain.
(19.00)
Ugyanezt el lehet mondani egyébként számos egyéb intézményre vonatkozóan, akár a bíróságokra, az ügyészségekre vonatkozóan, ahol az alelnökök esetében az elnök vagy éppen a Legfelsőbb Bíróság elnökének javaslata alapján a köztársasági elnök nevezi ki, és véletlenül sem merül fel senkiben az, hogy ez a fajta lépés csorbítaná e hatalmi ágak önállóságát és autonómiáját.
Azt gondoljuk, hogy az esetben, amikor egy közpénzekkel, önálló költségvetési fejezetként is gazdálkodó szervezetről van szó, amelynek a közgyűlése természetesen teljes joggal megválasztja az elnökét, egy ilyen megerősítő aktus a köztársasági elnök részéről azt egyértelműen ki tudja fejezni, hogy a megválasztott elnök feladatköre és szerepe a magyar társadalom és gazdaság életében több mint szigorúan csak az Akadémia falai közötti munka szervezése. Benne van a törvényben is, hogy kétévente tájékoztatást kell adni a magyar tudomány helyzetéről. A magyar tudomány helyzete pedig mindig jóval tágabb kört ölel fel, mint maga a Tudományos Akadémia.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt javaslom tehát, hogy ez az egy mondat ne kerüljön ki a szövegből. Azt gondolom, a korábbi szabályozással sem volt e tekintetben semmiféle probléma. Amennyiben viszont ezt kivesszük, akkor lényegében a következő üzenetet küldi a parlament kifelé mind a tudóstársadalomnak, mind az egész magyar társadalomnak: a Magyar Tudományos Akadémia ebből a szempontból akkor semmivel nem több, mint bármelyik egyesület, amelyik megválasztja a maga elnökét, aztán éli a maga életét. Ugyanakkor a törvény ebből a szempontból mégiscsak más feladatokat és más szerepköröket ruházna az Akadémiára. Tehát tisztelettel javaslom, hogy ezt az egy mondatot hagyjuk benne a szövegben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés