GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ezt a vitát elég sokszor lefolytattuk, és nem hiszem, hogy két percben le tudjuk folytatni megint. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Azt gondolom, hogy ha 61-en jelentkeznek egy programra, az valóban nem jó, de az is látszik, hogy ez nem korai nyugdíj, képviselő úr, hanem birtokátadási támogatás, és miután előírtuk, hogy vállalkozói igazolvánnyal kellett hogy rendelkezzen valaki - anélkül persze nehéz hivatalossá tenni korábban tíz éven keresztül végzett tevékenységet -, innentől kezdve nem lett túl vonzó ez a történet.

Tehát azt hiszem, képviselő úr, itt az alapoknál kell kezdeni, hogy most ki is az a hivatalos szereplő, aki egyébként magánvállalkozó ebben a rendszerben, és mondjuk, a korábban működtetett birtokát, ami után természetesen fizetett adót, közterheket, járulékot, egyebet, át tudja adni valakinek. Ebből is látszik, hogy itt nem az életkorral van a probléma, ugyanis a fiatal agrárvállalkozói támogatásra pedig több mint 2500-an jelentkeztek. Tehát, ha az arányt veszem a nyertes 36-hoz képest, hogy ott nyert 1300 fő, akkor így nagyon gyorsan meg tudna újulni a korfa, de én is azt gondolom, hogy ezt az egész támogatási rendszert az Európai Unió szintjén kell átgondolni, ugyanis ez tipikusan a régi tagországok farmjaira van kitalálva, és Magyarországon ez a rendszer így még nyilván nem tudott kialakulni a rendszerváltás óta eltelt viszonylag rövid idő alatt.

Tehát egy olyan rendszert próbáltunk Magyarországra erőltetni, ami nem életszerű. Nyilván tudunk ezen finomítani, tehát lehet bizonyos korrekciókat tenni, hogy ne csak harmincan feleljenek meg, mondjuk, ilyennek, de nem is pályáztak, csak hetvenen, képviselő úr. Tehát azt nem tudom megtenni, hogy több ezer embernek adok úgy támogatást, hogy ez után nem is érdeklődik.

Tehát magyarul, azt hiszem, hogy a fiatal vállalkozók támogatását folytatni fogjuk, ebben a körben meg továbbra is az életjáradék-programot javasoljuk. Eddig is azt mondtuk, több mint 30 ezren vették igénybe, így nagyjából a vitát maguk a szereplők döntötték el, képviselő úr.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

(16.30)

Forrás: parlament.hu