SZŰCS ERIKA szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt hiszem, hogy a romaintegráció egyik legkardinálisabb kérdéséhez nyúlt, amikor a romák lakhatásáról kérdezett, hiszen nyilvánvaló, hogy ha a mindennapi élet kerete, a lakhatás szegregált, akkor az jelentősen rontja az integráltan folyó oktatás, foglalkoztatás vagy bármilyen más társadalmi cselekvés hatékonyságát és hatásosságát. Tehát kulcskérdés, hogy ezen a területen tényleges előrehaladást tudjunk elérni.

A KSH-tól kapott adatok alapján mintegy 200 településről készült a települések szegregátumait tartalmazó térkép. Ezek alapján egy egységes adatbázis készül, mely az összes romatelepet tartalmazni fogja, és a telepek felszámolásáról szóló ütemterv elkészítésére ezt követően kerülhet sor, amikor ezeknek a telepeknek minden adatát már feldolgoztuk.

A telepek felszámolása és az ott élők integrációja érdekében azonban eddig is és ezután is természetesen tettünk és tervezünk intézkedéseket.

Képviselő asszony a városokra kérdezett rá. 2008-ban a regionális operatív program keretében meghirdettük az úgynevezett funkcióbővítő és integrált, tehát szociális jellegű városrehabilitációs pályázatot, amelynek révén lehetővé válik a leromlott vagy leromlással fenyegetett városrészek, városi területek fejlesztése. A pályázó önkormányzatoknak az integrált városfejlesztési stratégia részeként úgynevezett antiszegregációs tervet kellett készíteniük. Összesen mintegy 160 ilyen terv készült el. A kormány e tervek elkészítéséhez szakmai segítséget nyújtott, a szakértők ellenjegyzésükkel garantálták a tervek megfelelőségét, valamint azok megvalósítását, és a végrehajtást is segítik. A pályázat teljes forrása 50 milliárd forint volt. A 2009. évi pályázati kiírás előkészítése folyamatban van.

A kisebb településekhez kapcsolódik a képviselő asszony által is említett, "Nem mondunk le senkiről" program, azaz az Új Magyarország fejlesztési terv keretében meghirdetésre került leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési programja. Ennek célja a vonatkozó kormányrendelet által kijelölt 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség komplex fejlesztése. Az érintett kistérségek esélyegyenlőségi helyzetelemzése, valamint intézkedési terve is elkészült a programokhoz kapcsolódóan.

(14.40)

Az előírt határidőre, 2008. december 1-jéig az összes kistérség elkészítette a projektcsomagját, és mintegy 1700 projekt érkezett a pályázati kiírásra. A dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi és észak-magyarországi régiókban található kistérségek fejlesztésére 96,9 milliárd forintnyi támogatási összeg áll rendelkezésre. A rendkívül nagy számú projekt értékelése 2009. április 15-éig befejeződik, utána kezdődhet a megvalósítás előkészülete.

Az előbbiek mellett meg kell még említsem a 2005 óta működtetett, romatelepeken élők lakhatási és szociális integrációs programot. E komplex program keretében az elmúlt négy évben 30 település nyert összesen 2 milliárd 875 millió forintos támogatást, amelyből több mint 800 család költözött vagy új lakásba, vagy lett felújítva a lakása. A 2008. évi 880 millió forintos keretösszeggel kiírt pályázat során további 8 település kapott támogatást.

Ezzel együtt is illúzió, hogy minden telepet rövid időn belül fel lehet számolni. Az "Út a munkához" program segíthet a korszerűsítésben, és törekszünk arra, hogy a foglalkoztatási, képzési, egészségügyi programok a telepeken élők közül minél többeket elérjenek, és minél többen saját erőből is képesek legyenek új lakhatást teremteni maguknak.

Végezetül tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az önkényes lakásfoglalókkal szemben alkalmazott végrehajtási eljárási szabályok felülvizsgálata érdekében egy tárcaközi munkacsoport jött létre. Ennek keretében a jegyzők, a végrehajtói kamara és a gyermekvédelmi intézmények bevonásával kutatás készül a jelenlegi jogszabályi környezetről és annak végrehajtási gyakorlatáról, így különösen az anyagi okokból fennálló veszélyeztetettség fogalmának alkalmazásáról. A kutatás eredményei alapján (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) teszünk jogszabály-módosításra javaslatot.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu