159 felszólalás
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat annak a terméke, hogy az Orbán-kormány, bármennyire is adja a meglepettet és a sértettet, bizony előre megfontolt szándékkal sérti meg az Európai Unió alape…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Pósán képviselő úr mondta, hogy világos beszéd. Igen, én azt gondolom, hogy jó lenne, ha világos beszéd lenne. Még egyszer mondom, nekünk az a véleményünk, hogy közös érdeke a társadalomnak és az egyénnek a felsőoktatás, önök pedig azt mondják, hog…
T/10751 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Még egyszer ismétlem, bárhogy is trükköznek, az az elv, és úgy van felépítve a felsőoktatás és annak a finanszírozása, hogy mindenkinek a képzése költségeit így vagy úgy ellentételezni kell. Vagy kifizeti, amikor tanul, vagy utána törleszti, vagy itthon váll…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvény több témával foglalkozik, én mégis a gyermekvédelmet érintő változtatásokra szeretnék koncentrálni. Nem mintha a többiben nem lenne sok érdekesség, de szerencsére képviselőtársaim azokat a dolgokat…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Én a rendőr példáját azért hoztam, mert azt gondolom, hogy nem a képviselők feladata egyenként minden rendőrt felvilágosítani, hanem az intézmény feladata tudatosítani, és én ezt hiányolom, mert ez valahol akkor megakadt. Én természetesen elmondom neki, csak…
T/8889 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Elnézést, igyekszem majd befejezni, de kaptam egy labdát, amit muszáj megjátszani. Én azt szoktam mondani, hogy Orbán Viktor érdeme, hogy elindította Magyarországon azokat az intézményi változásokat, amelyek nélkülözhetetlenek, és bűne, hogy mindezeknek ellenállt ellenzékben…
T/8132 A természetes személyek csődhelyzetének rendezési eljárásáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők támogatják ennek az indítványnak a tárgysorozatba-vételét, annak ellenére, hogy nem értünk egyet azzal az interpretációval, hogy a magáncsőd intézménye az eladósodott családok számára a csodafegyver les…
J/7271 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről (2007-2010.) H/7939 Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtásá
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez egy olyan téma, amiben a legkevésbé van helye és remélem lehetőség is arra, hogy a mi és ők, a megosztás szemlélete és gondolkodásmódja mentén értékeljük a dolgokat, sokkal inkább…
T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy műgonddal komponálják meg a szabályozást, és valóban próbálnak a törvényalkotók előnyöket biztosítani, de lássák be, egy lehetetlen feladatra vállalkoznak, ugyanis a probléma gyökere nem ott van, ahol önök megp…
T/7954 A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról T/7955 A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A kezemben van Orbán Viktor levele, amiben egymillió munkahely megvédése van. Itt ma már többen is másfél millióról b…
T/7678 Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. (Zaj.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Az elnök csenget.) A zárószavazás előtti módosító indítványok látszólag technikai, hatályba léptető rendelkezések, ezek kapcsán mégis szólni kell tartalmi és lényegi kérdésekről. A Demokratikus Koalíciónak a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársam azt mondta, nagyon jó, hogy most van benyújtva a költségvetés, mert így legalább az intézmények majd könnyebben tudnak tervezni, előrelátni. Én azt gondolom, hogy a helyzet fordított, merthogy éppen most éljük az állami és önkormány…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lamperth Mónikához kapcsolódnék. A tegnapi bejelentések engem is megleptek, hiszen egy amúgy is, az ÁSZ által is jelentős részben bizonytalan alapokra épülő költségvetésbe újabb faktorokat vitt be, bizonytalansági faktorokat, és azt kell mon…
T/7414 Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm az államtitkár úr elismerő szavait, hiszen az én mondataimra hivatkozott. Azt gondolom, hogy ez helyes is, hiszen a szándék megvolt. Egy dolgot nem interpretált az államtitkár úr helyesen, merthogy lépés is történt: 2008. január 1-jétől…
T/7414 Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindig érdeklődéssel tanulmányozzuk azokat a törvényjavaslatokat, ahol valami nyugdíjat érintő rendelkezés megjelenik, mert sajnos - ez már elhangzott a vitában is - a rendszeres egyeztetés a szakmai és társad…
T/6344 Egyes törvényeknek a 2010/18/EU irányelv átültetése érdekében a szülői szabadság kötelező megosztásához szükséges módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A Demokratikus Koalíció (Zaj. - Az elnök csenget.) képviselői támogatják a képviselő asszony indítványát, egyetértve az ő jogi érvelésével, mi mégis az esélyegyenlőségi oldalról és a demográfiai oldalró…
T/6767 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én egy picit visszautalnék a vitának úgy az első harmadára, amikor Sós Tamás képviselőtársam utalt arra, hogy a szakképzési törvény módosításával kapcsolatban az oktatási bizottsá…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ezt már megszoktuk a kormányzattól az utóbbi időben, zárószavazás előtt mindig elkerül egy nyuszi a cilinderből, és ez a nyuszi most egy olyan javaslat, a devizakölcsönök forintosítása, az 5842/23-as, ami első…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen érdekes vita volt, és örülök annak, hogy volt benne szakmaiság is, hiszen azok az adatok, amelyek elhangzottak a KSH Statisztikai Tükör kiadványának novemberi számából, a PSZÁF-jelentésekből származnak. Én magam erre a napirendre készülve még…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Braun képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem óhajtom én ezt bírálni, hiszen azt gondolom, hogy az akkori gazdasági perspektíva joggal adott alapot arra, hogy a magyar társadalom számára egy gyarapodási időszakot és annak a konkrét vízióját vetítse előre…
T/5842 A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak annyit szeretnék mondani, hogy amikor devizahitelre lehetett autót venni, akkor több száz autókereskedés közül lehetett választani, és dönthetett az ember, hogy milyen feltétellel veszi. Ellentétben a mostani, például a mozgáskorlátozottak…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselő úr itt megmutatta, milyen a rossz stílus - aki képes kritizálni, miután maga hibázott -, és mi a jó stílus, az, ha valaki abszolút képtelen másfél év tapasztalatai után is szembenézni azzal, hogy valamit rosszul csinált. Pedig fájda…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Czomba Sándor és Kara Ákos által benyújtott módosító indítványhoz, illetve Szilágyi Péter és Kaufer Virág indítványaihoz szeretnék hozzászólni. Ami a szakszervezetekkel kötött megállapodás után született mó…
T/5128 A családok védelméről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, azt ne firtassuk, hogy kinek hány gyereke van, mert nem jó irány. Nekem két gyermekem van, mind a kettőt életveszéllyel vállaltam, és nem tudom, hogy egy ilyen vállalás hány egészséges, normális vállalással ér föl. Tehát nem tudunk ig…
T/5128 A családok védelméről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Folytatnám. Itt egyébként a családfogalomnál éppen arról vitatkozunk, hogy a leszármazáselvű, vagy van más, amibe beleférne a mai családszerűen élő közösségek mindegyike. Én most nem pártvéleményt képviselek, hanem Spéder Zsoltot, a népességkutató…
T/5128 A családok védelméről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Michl József képviselőtársamnak mondanám, hogy a KSH-nak van egy kimutatása, amely szerint 1870 óta kezdődött meg a nőtlenek és hajadonok számának a csökkenése és a házasságok bővülése, ez a folyamat 1980-ig tartott, és akkor kezdődött az ellenkező trend, te…
T/5128 A családok védelméről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Folytatnám az adórendszeren keresztüli családtámogatás bírálatát, különös tekintettel arra, hogy a tegnapi, pénzügyi stabilitásról szóló törvényben benne van az is, hogy a családtámogatások összege meg nem is csökkenthető. Azt gondolom, hogy súlyos tévedés a…
T/5128 A családok védelméről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Röviden áttérnék egy új témára. Harrach Péter képviselőtársunk három fontos elemet említett. Beszéltem kettőről már; a harmadik a nyugdíj és a gyermekvállalás együttes kezelése és összekötése. Ennek a kérdésnek a megfogalmazásánál is az a baj, hogy van egy z…
T/4858 A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Már az általános vitában is elmondtam, hogy nagy várakozás előzte meg ezt a törvényt, és bizony csalódással kellett olvasnunk azt, hogy abból az alapelvből kiindulva, hogy az ország gazdasági lehetőségeihez kell igazítani a legnehezebb helyzetbe ke…
T/4786 A Munka Törvénykönyvéről
SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Reméltük, hogy ez a törvény is legalább annyira érdekli Lázár képviselő urat és a Fidesz-frakciót, mint a balett-táncosok sorsa, de az ülésvezetésből úgy tűnik, hogy itt nem az összevonás történt meg, a…