SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat annak a terméke, hogy az Orbán-kormány, bármennyire is adja a meglepettet és a sértettet, bizony előre megfontolt szándékkal sérti meg az Európai Unió alapelveit. Miután az alaptörvény negyedik módosításával önök mint lehetőséget alaptörvénybe iktatták, hogy az állam a tandíjmentes diplomásokat hazai munkavállalásra kötelezheti, természetesen nyomban élnek is ezzel a lehetőséggel.

Egy hazugságsorozat része ez a törvény. Annak a bizonyos népszavazásnak az idején önök még azt képviselték, hogy mindenkinek jár a tandíjmentes részvétel a felsőoktatásban, és eszükbe sem jutott hozzátenni, hogy cserébe hazai munkavállalást meg élethosszig tartó ellenőrzést és megfigyelést kell várni. Érdekes lenne megvizsgálni, hogyan jutott el a Fidesz-KDNP a mindenkinek jár a tandíjmentes felsőoktatás elvétől a mindenki fizesse meg felsőoktatási képzésének a költségeit elvig. De azt gondolom, nem érdemes, mert a Demokratikus Koalíció szerint manapság egyik állítás sem helytálló. A Demokratikus Koalíció szerint a társadalom, a nemzet érdeke, hogy sok tanult, kiművelt emberfővel rendelkezzen. Gondolom, ezt a megállapítást önök sem kérdőjelezik meg, és ha jól emlékszem, az első európai egyetemeket sem a tanulni vágyó fiatalok dobták össze hozzájárulásból, hanem igen, az élen járó közösségek jöttek rá, hogy szükségük van ahhoz, hogy a fejlődésük biztosított legyen, egyetemekre, a felsőoktatás megteremtésére. És természetesen érdeke az egyénnek is, hogy minél képzettebb legyen, mert a munkaerő-piaci, kereseti lehetőségei ettől lényegesen jobbak lesznek.

Tehát a felsőoktatás léte, működése és a fiatalok felsőoktatásban való részvétele a társadalom, a közösség és az egyén közös - ismétlem: közös - érdeke, amit helyesen egy közös finanszírozás fejez ki, ír le; azaz állami hozzájárulás és megfizethető, teljesítménytől és szociális helyzettől függő tandíj. Mi ezt képviseljük alapelvként, szemben önökkel, akik tagadják a közösség érdekét a felsőoktatásban, és miniszterelnökük szerint a képzéssel megszerezhető előnyök olyan nagyok, hogy a képzés költségét mindenkinek magának kellene állnia. Ha mégsem állja ezeket a költségeket - mert azt az állam állja helyette -, akkor más módon kell ellentételeznie ezt a nagy "jóságot", például hazai munkavégzéssel és annak vállalásával, hogy majdnem egész aktív életében megfigyelhetik, adatokat gyűjthetnek róla. Igen, majdnem egész életében, mert a törvényjavaslat hatálya szerint húsz plusz öt évig a diploma megszerzése után.

Ez egy teljesen hamis kiindulás, mert a társadalom eminens érdekeit a felsőoktatás fenntartásában nem ismeri fel - sőt tagadja -, és hibás kiindulásból nem szokott jó szabály születni. Arról nem is beszélve, hogy ennek a szabályozásnak két közösség elveit és értékeit is kellene tükrözni, egyrészt az elmondott hazai, magyar közösségét, másrészt pedig, miután önként beléptünk az Unióba, bizony az Unió elveit is. Az Európai Unió egységes piacot, azon belül pedig egységes munkaerőpiacot jelent. Aki az Unió polgára, bárhol is szerzett diplomát, szabadon dönthet arról, hogy az Unió melyik sarkában vállal képzettségének megfelelő munkát. Ennek korlátozása az uniós szerződés aláírásakor vállalt kötelezettség megszegése.

Önök azzal érvelnek, hogy aki Magyarországon tanul, attól elvárható, hogy Magyarországon dolgozzon. Én meg azt gondolom, hogy ha van elegendő jó munkahely, akkor a fiatalok külföldre távozása nem gond, mert éppen elegen lesznek itthon is, aki pedig külföldre megy, annak a tapasztalata érték lesz, lehet a haza számára is. Igen ám, de a munkanélküliségi adatok azt mutatják, hogy még a válság kitörése után sem volt olyan reménytelen a fiatalnak a munkaerőpiacra bejutni, mint most. Önök előtt vannak számítógépek, ha a KSH kiadványait fellapozzák - mert azt fogom most idézni -, akkor ellenőrizhetik, hogy igazat mondok. 2006-2007-ben 40-45 ezer fő volt év elején az álláskereső pályakezdők száma, 2009-ben, a válság évében sem érte el az 50 ezret, azóta viszont folyamatosan nő, és 2013 februárjában több mint 78 ezer volt. Önök a tünetet próbálják kezelni, és nem az okot, ez pedig tartós eredményt sohasem szokott hozni.

Hozhatnám a törvényjavaslattal szemben érvként a várható európai uniós kötelezettségszegési eljárást vagy annak etikátlanságát, hogy úgy kér kötelezettséget az állam, hogy nem vállal a teljesítés feltételeinek fennállásáért garanciát.

(14.40)

Számos kérdés tehető fel a törvénnyel kapcsolatban. Például, ha egy magyar fiatal a végzés után a Sapientia vagy a Selye János Egyetemen vállal munkát, és ott dolgozik nyugdíjas koráig, az vajon magyar tettnek minősül-e vagy külföldi munkavállalásnak? Vagy ha valaki vállalkozóként teljesíti az előírt kötelezettséget, akkor azt tulajdonosként vagy személyes közreműködőként kell-e tennie?

De nem érdemes a részleteket boncolni, mert az egész röghöz kötés értelmetlen, nem lehet a részleteiben javítani, megvalósíthatatlan, ellenőrizhetetlen. Az egyetlen hatása az lesz, hogy elriasztja a fiatalokat a hazai egyetemektől. És ez az igazi veszély, ha egyetértenek azzal, hogy ennek a társadalomnak, ennek a nemzetnek a minőségi felsőoktatás léte fontos és megkerülhetetlen érdeke. Ezért a kormánynak talán inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy ebben az évben jóval kevesebben jelentkeztek egyetemre, mint az elmúlt tizenhét évben bármikor, és ha folytatódik a felsőoktatásból történő pénzkivonás, nem javul, hanem romlik az oktatás minősége, akkor az egyre nagyobb számú és tekintélyes summát fizető tandíjas hallgatók joggal teszik fel majd a kérdést: ezért a pénzért itthon mit kapnak, mit ér Európában, a világban a magyar diploma? Komoly a kockázata, hogy ha a magyar felsőoktatást nem mint fontos társadalmi, nemzeti érdeket kezelik és szabályozzák, hanem a "mit kap az egyén az államtól és mivel tartozik érte" sémára egyszerűsítik, akkor a minőségi magyar felsőoktatás léte kerül veszélybe.

Az állami ösztöndíjért, nota bene a részösztöndíjért is elvárt kötelezettség teljesítésének ellenőrzése persze létrehív egy újabb hivatalt, amely az ösztöndíjasok adatainak széles körét kezeli, még öt évvel azután is, hogy a kötelezettségeiket teljesítették. Hogy ez valóban az egész aktív életet átfogja, mutatja, hogy a törvényjavaslat 5. mellékletében szerepel kezelhető adatként a nyugdíjkorhatár elérésére vonatkozó adat kezelése, és az adatcserére vagy adatbekérésre kijelölt szervezetek között szerepel a Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság. Ez a szerv tehát állandóan frissítheti más szervek adatállományából a saját adatállományát, kiadhatja azokat bíróságnak, rendőrségnek, végrehajtónak, meg a nemzetbiztonsági szolgálatnak is.

Hallgattam Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak egy rádiónyilatkozatát, amelyben próbált megnyugtatni, hogy nincs itt semmi gond, mert eddig is ugyanaz volt a szabályozás, csak most létrejön egy új szerv, és ezt is fel kell jogosítani arra, hogy a nemzetbiztonság számára adatokat szolgáltasson. Hát őszintén megmondom, nem győzött meg, mert ez az egész konstrukció tulajdonképpen azt vetíti előre, hogy a diplomát szerzők két nagy táborra fognak szakadni, az önköltségesek élhetik szabad polgári életüket, az állami ösztöndíjért cserébe viszont nemcsak négy év magyarországi munkát, hanem élethossziglani megfigyelést is vállalni kell. Ez megmagyarázhatatlan, elfogadhatatlan, de a Fidesz-KDNP-logika kiterjesztését jól tükrözi.

Kedves Honfitársaim! Polgártársaim! Ez valamennyiünk jövője, ha az Orbán-kormány marad. A Nagy Testvér figyel, mert hálával tartozunk, és ezt be is fogja vasalni rajtunk. Köszönöm a lehetőséget, elnök úr.

Forrás: parlament.hu