SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm szépen. Braun képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem óhajtom én ezt bírálni, hiszen azt gondolom, hogy az akkori gazdasági perspektíva joggal adott alapot arra, hogy a magyar társadalom számára egy gyarapodási időszakot és annak a konkrét vízióját vetítse előre. Én csak azt mondom, hogy ne legyen kettős beszéd, és amikor bennünket valamiért tetszenek bírálni, akkor vegyék észre, hogy van más is, és akkor lehet, hogy ezt a bírálatot egy kicsit másként kell megfogalmazni.
Tehát én úgy gondolom, hogy a lakástámogatás egy jó gondolat volt, eredeti formája viszont életveszélyes a lakáshitelekhez adott támogatások nagyságrendje miatt. Számítások szerint a 2002 és 2010 között bekövetkezett hiánynövekedésnek mintegy 4 százaléka ebből adódott.
(12.20)
Egyébként az ÁSZ-jelentésben benne van, hogy a lakástámogatás évi terhe átlagban ebben az időszakban, amit az ÁSZ-jelentés feldolgozott, 0,7 százalék volt évente. Ha össze tetszik adni, ez még több is, mint négy.
Babák képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nem mondtam azt, hogy szórta a pénzt a kormány, hanem azt mondtam, hogy ésszerűtlenül döntött, mert öt hónap alatt 100 milliárdot. Ha megnézi, képviselő úr, az MNB 2011 negyedik negyedévi háztartások hitelstatisztikáját, ott van a gépe, úgy látom, önnél, akkor látni fogja, hogy a 30 százalékos leírhatósága a bankadóból ennek a banki tehernek 327 milliárd az MNB számítása, becslése szerint, a végtörlesztés összes terhe február végéig, mert akkor az lezárul, abból egyharmadot, 98 milliárdot az állam fog állni. Úgyhogy van terhe, és ez öt hónap alatt jelent meg, az a 100 milliárd pedig, amibe ez a mostani törvény kerülni fog a számítások szerint, öt év alatt fog megjelenni, tehát mind a bank, mind a gazdaság, mind a költségvetés számára egy sokkal kezelhetőbb teher.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés